Hírek
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte a zalaegerszegi önkormányzat kilenc képviselője, mert nem világos számukra, hogy a Hevesi Sándor Színház mennyi támogatást kapott az olasz kulturális minisztériumtól és az összeget mire használták fel - közölte Devecserné Óvári Ibolya képviselő az MSZP városi frakciójának csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Hírek
Óriási érdeklődés előzi meg az egy hónap múlva kezdődő Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), melynek versenyprogramjaira a belépőjegyek több mint fele egy nap alatt elkelt – közölte a jegyirodát vezető színművész.
Hírek
Május 10-én 20-órakor,valamint május 23-án és 24-én 22-órakor látható a Szputnyik Hajózási Társaság Modern Színházi-és Viselkedéskutató Intézet – Labor produkciójában Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Holt Lelkek – Tokhal vonóval című előadása a MU Színházban. A produkciót Bodó Viktor rendezte.
Hírek
Turgonyi Pál színművészt, a József Attila Színház alapító, örökös tagját május 8-án, 15 órakor helyezik örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta a színház kedden.
Hírek
Bulgakov Molière (Képmutatók cselszövése) című drámájával vendégszerepel a Miskolci Nemzeti Színház Budapesten a Vidéki Színházak Találkozóján. Radoslav Milenkovič rendezése május 3-án este 7-órakor tekinthető meg a budapesti Nemzeti Színházban. A címszerepet Szatmári György alakítja.
Hírek
A Vidéki Színházak Találkozóján, április 28-án este 7 órától a Nemzeti Színház - Gobbi Hilda Színpadán játszik az egri Gárdonyi Géza Színház társulata, amely az Emésztő tűz című darabot mutatja be.
Hírek
A kaposvári közgyűlés csütörtöki döntése szerint Schwajda György lesz a Csiky Gergely Színház új igazgatója. A 65 éves író-dramaturg-rendező kinevezése július 1-jétől öt évre szól.
Hírek
Emelkedő pályán álló népszínházként zárja az elmúlt öt esztendőt a Szegedi Nemzeti Színház – mondta csütörtökön az időszakot értékelve Székhelyi József leköszönő főigazgató, aki május végén egy önálló esttel búcsúzik a közönségtől.
Hírek
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház III. Richárd című előadásával indul idén a Vidéki Színházak Találkozója; a kilencedik alkalommal megrendezett seregszemlén 18 teátrum 27 előadása várja hétfőtől négy helyszínen a budapesti közönséget – közölte Meczner János, a fesztivált szervező Thália Színház művészeti vezetője a találkozó nyitónapján.
Hírek
Gyermek- és ifjúkora városában, Révkomáromban mintegy másfélezer ember, családtagok, barátok, pályatársak, tisztelők jelenlétében avatták fel szombaton a tavaly márciusban váratlanul elhunyt fiatal színművész, Kaszás Attila szobrát.
Hírek
Egy középkorú, munkanélküli húsüzemi dolgozó öngyilkosságra készülve eladja saját halálát – április 23-án ötvenedik alkalommal láthatja az Örkény Színház közönsége a reményvesztett Blondin Gáspár történetét, azaz Tasnádi István Finito (Magyar zombi) című verses komédiáját – közölte Vágó Kata, a teátrum sajtóreferense pénteken.
Hírek
Nagy Viktor színházrendezőt választotta a Győri Nemzeti Színház igazgatójává a győri közgyűlés csütörtöki, késő estébe nyúló zárt ülésén. Kinevezése ez év júliusától 2013 nyaráig szól.
Hírek
Szerdán mutatja be a Nemzeti Színház A varázsló kertje című, Csáth Géza életéről szóló dokumentumdrámát; Elek Szilvia darabja a tragikus sorsú orvos, író és unokatestvére, Kosztolányi Dezső művei alapján készült, de felhasználták hozzá Csáth Géza képzőművészeti alkotásait és máig kiadatlan zeneműveit is.
Hírek
2008. május 5-én reggel 9-kor a nyolcadik kerületben egy háromgyerekes családanya kilakoltatására került sor. A rutin eljárást azonban megnehezítette öt fiatal művész, akik tiltakozó akciót szerveztek. Ugyanis méltánytalannak vélték a kilakoltatást, és a jól működő család szétszakításának esélyét.
Hírek
Csányi Sándor színművész motorbalesetet szenvedett a hétvégén Szlovéniában, vállsérülése azonban előreláthatólag nem akadályozza abban, hogy eljátssza szerepét Goda Krisztina új filmjében – közölte Kálomista Gábor, a Kaméleon című alkotás producere kedden.
Hírek
Nemzetközi Angol Nyelvű Drámafesztivált rendeznek péntektől két napon át Debrecenben, a Víg Kamara Színházban. A kilencedik alkalommal megrendezett találkozón számos magyar egyetemi színjátszó csoport mellett nagyváradi, ír és angol produkciókat is láthat a közönség.
Hírek
Londonból, Nagyváradról valamint az írországi Sligo városából is érkeznek színjátszó csoportok a 9. Nemzetközi Angol Nyelvű Drámafesztiválra, amelyet május 2-án és 3-án rendeznek meg a debreceni Víg Kamara Színházban.
Hírek
Április 30-án este 7-órától látható ismét színpadon Nagy András monodrámája. Az idei Monodráma Fesztivál legjobb előadásai közé választott Camille-t Szegvári Menyhért rendezésében mutatta be a Gárdonyi Géza Színház az idei Színházi Világnapon.
Hírek
Április 26-án lesz hatvanöt éves Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Radnóti Színház igazgatója.
Hírek
Tisztelt Polgármester Úr! Megkaptuk felkérő levelét szakmai véleményünk kialakítására, bár így utólag, a szakma prominensei által megfogalmazott állásfoglalás után, a mi állásfoglalásunk, úgy érezzük, alapvetően nem befolyásolja az Önök testületének döntését.
Hírek
Nyolcvan éve született Kazimir Károly – ebből az alkalomból tartottak megemlékezést a legendás rendező sírjánál, a budapesti Farkasréti temetőben hétfőn.
Hírek
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Turgonyi Pál, a József Attila Színház alapító, örökös tagja, temetéséről később intézkednek – közölte a színház vasárnap.
Hírek
Tíz éve, 1998. április 21-én halt meg Gáti József színész, kiváló művész. 1915. május 24-én született Budapesten. Még nem volt húsz éves, amikor 1934-ben az Országos Színészegyesület Színiiskolájában átvette oklevelét. Több fővárosi és vidéki színház tagja volt, a leghosszabb időt, éppen huszonöt évet 1959-től kezdve a budapesti Nemzeti Színházban töltött.
Hírek
Életének 84. évében elhunyt Benedek Árpád Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész – tudatta Benedek Mária, az elhunyt lánya pénteken. Közlése szerint Benedek Árpádot hosszan tartó, súlyos betegség után április 8-án érte a halál. A művész temetését április 25-én, szűk családi körben tartják Budapesten.
Hírek
Egy hónap alatt két díjat is kaptak a Budapesti Operettszínház rendezőinek külföldi produkciói; Kerényi Miklós Gábor prágai rendezésének egyik szereplője a cseh kritikusok elismerését, Béres Attila szentpétervári produkciójának egyik operett-énekesnője pedig a moszkvai Arany Maszk Fesztivál díját vehette át.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Aforizmák
„ Senki sem azonos látszatainak összegével."
Paul Valéry
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ