Hírek
A Krétakör Színház „Siráj" című produkciójával Damaszkuszban, 2008 arab kulturális fővárosában vendégszerepel; a Csehov-előadást keddtől három estén át láthatja a szír főváros közönsége – közölte a társulat sajtóreferense.
Hírek
A Sylvia és a Sok hűhó semmiért című darabot egyaránt 175. alkalommal láthatja a közönség a jövő héten a Vígszínházban – tájékoztatott Czobor Margit művészeti titkár. Eszenyi Enikő mindkétszer ünnepelhet: Gurney vígjátékában színpadra lép, a Shakespeare-művet pedig rendezőként jegyzi.
Hírek
Elhunyt Péter Gizi színművész; a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagját, egykori ünnepelt szubrett-komikáját 79. életévében, csütörtökön érte a halál – tudatta a teátrum közleményben pénteken.
Hírek
Amikor kialszanak a fények, a Nalaga'at társulat színészei öklükkel egymás kezét kezdik csapkodni – a jaffai színház nézőterén ülők nem egy avantgárd darab részesei: az izraeli vak és siket színészek játékát látják.
Hírek
A dzsungel könyve című musical jubileumi előadáshoz érkezett: Dés László, Geszti Péter és Békés Pál darabját pénteken játsszák 700. alkalommal a Pesti Színházban – tájékoztatott a Vígszínház művészeti titkára szerdán.
Hírek
A londoni nemzeti színház bemutatja Peter Handke osztrák író egy óra negyven perc hosszúságú darabját, amelyben egyetlen szó sem hangzik el – olvasható az Ananova hírportálon.
Hírek
Elhunyt Kós Lajos bábművész, a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház örökös tagját 84. életévében, kedden érte a halál – tudatta a Bóbita Bábszínház.
Hírek
Exit – Történet azokról, akik nem akartak maradni címmel nemzetközi, ötnyelvű színdarabot láthatnak az érdeklődők a fővárosi Pinceszínházban szombaton és vasárnap.
Hírek
Közönségtalálkozót tartanak a Mit csinál a kongresszus? című előadás után pénteken a fővárosi Katona József Színházban – tájékoztatott a teátrum sajtótitkára hétfőn.
Hírek
Február 15-én és 16-án 20-órakor láthatják Ágens és a Természetes Vészek Kollektíva: Ipsum – önmagadat – Codex VI: A mennydörgés, tökéletes elme című előadását a MU Színházban.
Hírek
Elhunyt Selmeczi Roland, a 38 éves színész szerdán szenvedett halálos autóbalesetet -–erősítette meg az MTI értesülését a szolnoki Szigligeti Színház.
Hírek
A brüsszeli KVS-Bol, vagyis a Flamand Királyi Színház 500 nézőt befogadó nagytermében – a belgiumi színházi élet egyik legrangosabb helyszínén – vendégszerepel pénteken és szombaton, Feketeország című darabjával a Krétakör Színház.
Hírek
Nyolcvan éve, 1928. január 30-án született Budapesten Vámos László Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, érdemes és kiváló művész.
Hírek
Jövő pénteken, február 22-én 15 órakor vesznek végső búcsút Selmeczi Roland színművésztől a fővárosi Farkasréti temető Makovecz-termében – tájékoztatott a Vígszínház kedden.
Hírek
A Rembrandt tükre Peter Greenaway filmrendező és Saskia Boddeke operarendező együttműködésével jött létre. A darab alkotói a holland festőzseni, Rembrandt van Rijn világába engednek betekintést. Nemcsak a művész, hanem az ember is érdekli őket – a bizonytalan, kritikus, önvizsgálatra mindig kész Rembrandt.
Hírek
Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének zenés színpadi adaptációjára készül a budapesti Nemzeti Színház. A Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek által jegyzett darab nyilvános olvasópróbáját csütörtökön tartották a fővárosi Corinthia Grand Hotel Royalban.
Hírek
Csaknem húsz kortárs magyar drámából született előadás, felolvasó-színház és számos szakmai beszélgetés kap helyet az idei Deszka Fesztiválon, amelyet a debreceni Csokonai Színházban február 18. és 24. között rendeznek meg immár második alkalommal – mondta Vidnyánszky Attila, a teátrum megbízott igazgatója.
Hírek
A tavaly elhunyt Szabó Magda egyik legnépszerűbb művéből, az Abigélből készül musical a Budapesti Operettszínházban; az ősbemutatót a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében március 27-én tartják – közölték az alkotók szerdai budapesti tájékoztatójukon.
Hírek
A székelyudvarhelyi Nézőpont Színház előadásában Dennis Kelly: Love & Money című darabját láthatják február 9-én, 11-én és 12-én 19-órátóla nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.
Hírek
Robert Thomas a Nyolc nő című igazi klasszikus krimijét Balikó Tamás állítja színpadra Miskolcon. A produkciót legelőször február 8-án este 7-órakor láthatja a közönség a Kamaraszínházban.
Hírek
Fel is út, le is út! címmel Georges Feydeau francia drámaíró darabját mutatja be február 15-én a Magyar Színház, Iglódi István rendezésében – tájékoztatott a teátrum.
Hírek
Valaha nem volt nálunk ritkaság, hogy a színház jelentős alkotói a színház elméletét művelő írókként is megjelentek. Hevesi Sándor, Bárdos Artúr, Németh Antal színházi tanulmányok, sőt könyvek szerzőjeként nem kevésbé jelentős, mint rendezőként, színházvezetőként.
Hírek
A székelyudvarhelyi Nézőpont Színház előadását mutatják be szerdán a budapesti Merlin Színházban. A Love and Money (Szerelem és pénz) című előadás héthetes, „bentlakásos" próbafolyamat végeredménye – tájékoztatott Számel Judit, a színház kommunikációs munkatársa.
Hírek
Februárban ismét látható lesz Budapesten Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina tragikus „budoár-komédiája", a Fürdőszoba; a tavaly tavasszal bemutatott előadást ezúttal a Thália Színházban láthatja a fővárosi közönség.
Hírek
„Urbán András produkciója mintha Berlinben született volna, a brechti motívumok a színpadi diskurzusa a harmincas évek Wilhelm Reichjére utal. De mégsem ott született, hanem egy elfojtott, apokrif, fantazmagórikus, diabolikus vajdasági világban.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„ A képmutatás a bűn hódolata az erény előtt."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ