– Bengt Ahlfors régi jó barátom, több művét lefordítottam és rendeztem is, így a Színházi komédiát, vagy a Nyolcvan nap alatt a föld körül című Verne-adaptációt. A Radnóti Színház akkori produkciójával mi lettünk az évad legjobb előadása. Legutóbb ősszel a Pinceszínházban rendeztem meg Az utolsó szivar című darabját, ami jelenleg is műsoron van. Nagyon népszerű kortárs író hazájában és egész Skandináviában. Ízig-vérig színházi ember, aki musicaleket is ír, zenét szerez. Akkor ismertem meg, amikor Finnországban éltem több évig - a feleségem finn színésznő volt -, Ahlfors akkor a Helsinki Svéd Színház igazgatójaként tevékenykedett, felesége színházrendező. A darabot magam fordítottam, bár svédül nem tudok, csak finnül. Az angol változatból dolgoztam. A szerzőnek most Berlinben van bemutatója, de utána idevárjuk Budapestre - tudatta Márton András.

– Milyen darab a Hamu és pálinka?

– Jól megírt, fekete humorú vígjáték. A mi Molnár Ferencünk munkáira emlékeztet, a dramaturgiája és a látásmódja miatt. A svéd drámát bonyolult, szenvedélyes történetek jellemzik, ez azonban nem ilyen. Nem Enquist és nem is Strindberg. Ahlfors más módon skandináv, nagyon erős benne a közép-európai látásmód, talán ezért is áll közel hozzánk. A darab az időskori szerelemről szól, a tábornokné életében (Tímár Éva), aki otthon tartja férje urnáját, felbukkan egy fiatalkori kapcsolat (Cs.Németh Lajos), és a kései újrakezdés lehetősége. Rajtuk kívül még Egri Kati, Varga Klári, Nagy Adrienne, Lengyel Tamás, Mesterházy Gyula szerepel a szombati bemutatóban.

– Szabadúszó színész és rendező. Hogyan alakul az idei évadja?

– Nem panaszkodom, csőstül jönnek a feladatok. Ez a darab évek óta lefordítva hevert a fiókban, most került rá sor, ráadásul ez az idei második Bent Alhfors rendezésem, de lehet, hogy nyáron sor kerül egy harmadikra is. Két hét múlva lesz bemutatóm a Gózon Gyula Színházban, a Kaviár és lencse. Már rendeztem a Kék rókát Sopronban és a Faunt a Turay Ida társulattal. Vár rám Kecskeméten, a szabadtéri színpadon a Furcsa pár rendezése, de emellett játszom is az ottani színházban. A Játék a kastélyban Turai szerepét korábban Szegeden alakítottam. A Kvartett pedig itt, a Budapesti Kamaraszínházban tizenkét éve műsoron van. Spiró György darabja olyan siker, hogy egyszerűen nem lehet levenni!

– Tíz évig dolgozott Amerikában, ebből jelentős időszakot a Magyar Kulturális Központ igazgatójaként...

– Az a tíz év az életem fontos része volt. Úgy érzem, rendkívüli eredményeket értünk el a munkatársaimmal, pedig még helyiségünk is alig volt. Ma úgy látom, nincs megoldva a külföldi kulturális diplomácia, nemcsak az USÁ-ban, hanem sehol a világon. A kulturális intézeteink mintha nem is léteznének, csak vegetálnak, vagy önmegvalósítanak, holott ez a munka nem erről szól. Hanem kultúraszervezésről, a tehetségek exportjáról és a turizmus fejlődéséről, hiszen Magyarország megismertetése külföldön ilyen hozadékkal kellene, hogy rendelkezzen! Ehhez képest a New York-i Magyar Évad, ami most zajlik hihetetlen nagy költségvetéssel - három és fél millió dollárral -, szerintem mindössze három olyan fajsúlyos programot tudott felmutatni, ami valóban érdekli a kinti közönséget: a Fesztiválzenekar fellépését, a Kurtág György-koncertet és Palya Beát. De nem volt sehol a magyar népzene, amiért annyira oda vannak az amerikaiak, nem volt sehol mondjuk a Ghymes együttes vagy a Bartók Vonósnégyes, pedig világszámok. Miközben rengeteg marginális program fut, amikre csak néhány ezer ember kíváncsi, például bajusznövesztő fesztivál lesz. Míg mi, akik sokkal kevesebb pénzből gazdálkodtunk, fiatal művészeket mutattunk be a Carnegie Hallban. Évi kétszáz rendezvényünk volt, amelyekre rengeteg látogató jött el. Félreértés ne essék: nem bírálni akarom az utódomat. Nem csak New Yorkban van probléma a magyar intézettel. Egyszerűen nem látom másutt sem a munkás hétköznapokat és azt a jó értelemben vett érdekérvényesítést, ami a külföldi kulturális misszió alapfeltétele. Ne a szórakoztatás legyen a fő célunk, hanem a magyar kultúra megismertetése egy másik világban.