BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
A színházgyáros atléta
Dátum: 2010. január 18., hétfő, 8:27
Arra a kérdésre, mi a közös a tatabányai Jászai Mari Színházban és a Budaörsi Játékszínben, a válasz egy név, dr. Éless Béla. Mindkét teátrum alapítása az ő nevéhez köthető, mindkettőt tizenegy évig irányította, s mindkét helyen a politika okozta a „vesztét”. Egy újságíró nem mondhat véleményt, de most az egyszer nézzék el nekem, ugyanis ennek az embernek a szellemisége, kitartása mindenki számára példaértékű.
 Miként lettél közgazdászból színházi szakember?

A közgazdasági egyetemet már az 1960-as évek elején is szabad szellemiség jellemezte. Az Egyetemi Színpadon rendeztem és vezettem a Közgáz-kabarékat. Nagy sikere volt a frivol, gazdaságpolitikát célba vevő és a szabadelvűség határait feszegető műsoroknak. 1959-ben lettem előadóművész, a Bergendy együttes konferansziéjaként, parodistájaként. Közgazdász mivoltom mindig másodlagos volt. Gondolkodásomban viszont máig benne van, mert egyszerre látom az egyes darabok vízióit és mellettük rögtön a forintot.

 Hogy kerültél Tatabányára?

 A sport révén, ugyanis felnőtt koromig ez határozta meg az életemet. Távgyalogló, hosszútávfutó voltam a MAFC-ban. Tatabányán akkor fejlesztették az atlétika szakosztályt a futball szintjére. Sok válogatott focista töltötte ott utolsó aktív sportéveit, például az Aranycsapat legendás kapusa Grosics Gyula is. Emlékszem, egyszer együtt edzettünk velük, s utána Gyula bácsi azt mondta nekem, látja milyen keményen dolgozom, s belőlem lesz valaki.  Erre azt válaszoltam „bocsáss meg, Gyula bácsi, de én már vagyok valaki, azért vagyok itt”. A sport mellett persze nem felejtettem el a színházat. Két barátommal, a dobó atléta Gengeliczky Lászlóval és a frontmester Kulai Zoltánnal megalapítottam a tatabányai Bányász Színpadot. Úgy gondoltuk, pénz nélkül is lehet színházat csinálni, igaz, így „csak amatőr színházat”. Öt év alatt országosan ismertek lettünk és bemutatkoztunk a nemzetközi színpadokon is. Mi játszottuk először többek között Peter Weiss Marat halála című színművét, Alfred Jarry Übü királyát és Arisztophanesz Madarak című komédiáját, továbbá az általam 1971-ben írt dokumentumjátékot, a Kukabúvárokat, amely a társadalom árnyoldalait vitte színre. 1970-től azonban már félhivatásos színházként működtünk. A sikerek ellenére, 1973 tavaszán a Bányász Színpadot akkori formájában már nem lehetett tovább működtetni. A város és a megye vezetésétől hivatásos státust kértem, ám a kőszínházi rendszer akkori zártsága nem tette ezt lehetővé. Úgy döntöttem, nem csinálom tovább, mert a barátaimat, tanítványaimat becstelenség lett volna egzisztenciájuk biztosítása nélkül tovább hajtani. Visszajöttem Pestre. 

A fővárosban milyen lehetőségek vártak?

A Népművelési Intézetben két évig az Országos Színjátszó Tanács művészeti titkára voltam. Művészeti vezetőként pedig a Magyar Rádióban és a televízióban koordináltam az Ady- és József Attila szavalóversenyeket, s a Szóljatok szép szavak című, nem hivatásos előadássorozatot, majd a Magyar Rádióban lettem rendező. Közben elvégeztem a Színház-és Filmművészeti Főiskola színházelméleti szakát, színházesztétikából doktoráltam. 1973-ban megalapítottam a Perem Színpadot, majd 1985-ben visszamentem Tatabányára.

 Miért?

A megyei vezetés hívott, hogy megcsinálhatom a színházat Tatabányán, s ez nekem mindennél fontosabb volt. A Komárom Megyei Játékszínt, majd Jászai Mari Színházat 1985-től 1996-ig irányítottam. Olyan színháztörténeti klasszikusokat vittünk színre, mint Ken Kesey Kakukkfészek című drámája és Arthur Miller Pillantás a hídról című műve, amiért minisztériumi nívó díjat kaptunk. A színház jól működött, már az elején évi 150 előadásunk volt. Ám a megyei alapítású színház egy idő után városi működésbe került és így kettős fenntartásúvá vált. Egyre több szakmai vitám támadt a város vezetésével, próbáltak beleszólni a munkámba, nem kaptam meg a kellő erkölcsi és anyagi támogatást. Ezért távoznom kellett. 

De újra nagy fába vágtad a fejszédet, következett pályád legfontosabb állomása, Budaörs.

Budaörsre is a város kulturális vezetése hívott. 1997-ben a nulláról  indítottam a Budaörsi Játékszín elő-évadját. Az első három év volt a legkeményebb, sokan mosolyogtak rajtam. Négy esztendő után azonban kiderült, hogy az általam kialakított konstrukció életképes. Már a politikai testületnek az a része is magáénak tekintette és befolyásolni kívánta a színház működését, amelyik addig elutasította. A Jókai Mór Művelődési Házzal egy épületen osztoztunk, a színház az épület fél üzemidejében működött, havonta 15 előadásnappal rendelkeztünk. Produkciós színházként működtünk, a színészek darabra szerződtek, művészi céllal gazdálkodtunk szabadidejükkel, ők pedig a Budaörsi Játékszínt tekintették anyaszínháznak. Olyan színészeké volt a színpad, mint Almási Éva, Koncz Gábor, Koltai Róbert, Trokán Péter, Sztankay István, Mécs Károly, Straub Dezső, Pécsi Ildikó, Bánfalvy Ági, Harmath Imre, Keres Emil, Csala Zsuzsa, Bánsági Ildikó, Gregor Bernadett, Felföldi Anikó, Bánffy György, Nyertes Zsuzsa, Kertész Péter. 

Itt is folytattad az olyan darabok színpadra állítását, amelyek magyarországi ősbemutatónak számítottak?

Igen. Mi mutattuk be először Bertold Brecht Dobszó az éjszakában című drámáját, amelyben felidéződött a korabeli Berlin első világháborús konjuktúrájából született újgazdagok világa, vagy Dario Fo Ördög bújjék-ját; Steinbeck az Édentől Keletre című művét. Sikeres volt Ödön Von Horvath Mit csinál a kongresszus című darabja is. 2006-ban az 1956-os eseményekre Göncz Árpád első színpadi munkájával, a Rácsokkal – felolvasó színházi formában  emlékeztünk. A közönség imádta Görgey Gábor Huzatos házát. Vezetésem utolsó évében rendeztem meg Christopher Hampton darabját, a Hollywoodi meséket, de említhetném Mészöly Miklóstól Az atléta halálát is.

 A színészek és az előadások minősége önmagában garanciának számított?

Teljes mértékben. Ám a színház gazdaságilag is sikeressé vált, évente 200 előadásunk volt 4-5 bemutatóval, 40-50 ezres nézőszámmal. Az indulás évében 4 millió forintos támogatást kaptam, és csináltunk belőle 10 milliót. 2008. júliusban pedig, az új vezetésnek egy 230 milliós költségvetésű színházat adtam át, s abból 85 millió volt a bevétel. 

Annak ellenére, hogy sikeresen működött irányításod alatt a színház, azt rebesgették, hogy ismét egy megalázó politikai játszma áldozatává váltál.

Számoltam vele, de nem számítottam rá. A szakmai bizottság és a minisztérium is elismerte, hogy óriási eredményt produkáltam a 11 év alatt. Természetes, hogy minden színházban lejár egy igazgató mandátuma. Itt az óriási különbség az, hogy a tatabányai és a budaörsi színházat is a semmiből hoztam létre, s ezért mérlegelni kellett volna az ilyen, vagy olyan oldalú politikusoknak a döntésüket. A színházról készült egy elemzés, amelyből kiderült, hogy a fővárosi, anyagilag jobban támogatott s már bevezetett kis színházakkal szemben  mint például a Radnóti, a Teréz körúti Játékszín, vagy a Bárka  ragyogó mutatókat produkáltunk. Az elemzést minden képviselő megkapta, de a legminimálisabb szakmai tájékozódást sem tették meg. 

Akkor nyíltan kimondhatjuk, a politika döntött?

 Pontosan. Szerintem többségükben el sem olvasták a pályázatomat, annak ellenére, hogy a szakmai bizottság engem javasolt első helyen igazgatónak. Az a legidegesítőbb, hogy naponta megállítanak emberek az utcán, és kérdezik, hogy történt ez, s hozzáteszik: amit most látnak, az nem jó. A döntéskor éppen a vidéki színházak vezetésének politikai átrendeződése zajlott, akkor volt a Schwajda-ügy is Kaposváron. Tudtuk, hogy a politika mindent elintéz. Megteheti, erről szól a pályázati rendszer, ami legitimizálja, hogy mindenfajta jogi következmény nélkül elmozdíthatnak embereket a helyükről. Pályafutásom teljesítményét összegzi a Játékszín tíz éves évfordulójára megjelent évkönyv, amelynek egyik előszavában Görgey Gábor azt írta: „Ez a színház beköltözött a főváros számon tartott színházai sorába, anélkül, hogy elmozdult volna székhelyéről.”

Ha jól tudom új vállalkozásba fogtál. 

Éless-Színként folytatom a munkát, amelyben nagy segítségemre van feleségem, Valler Gabriella. Olyan helyekre szeretnénk eljutni produkcióinkkal, ahol nincs színház, ahol még nem általános igény a teátrum. Folytatom a Budaörsön kikísérletezett SULI-SZÍN-t, amellyel a gyermek- és az ifjúsági korcsoportot célozzuk meg. Egyelőre saját pénzből dolgozunk, és keressük a művészeti pályázatok adta lehetőségeket.

 Milyen előadásokat tervezel, s kikkel?

 A színészeim többsége velem maradt. Egyelőre két darabot játszunk, Andrew Bergman komédiáját, a Társasjáték New Yorkban-t, illetve Heltai Jenő A néma levente című vígjátékát. Fel szeretném újítani a Barátom Harvey-t és a Huzatos házat, de tervezek új produkciókat is.



                                                                             Fürjes Judit


Fotó: Éless Béla
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Akkor tudod, hogy jól dolgoztál, ha élvezted."
Pearl Buck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ