BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Mindannyian a fény gyermekei vagyunk (interjú Kishonti Ildikóval)
Dátum: 2005. agusztus 9., kedd, 11:55
Furcsa, határozott, nagyon okos és rendkívül zárkózott ember. Órákon át beszélgettünk, s mintha azon versengtünk volna, ki képes előbb megnyitni a másikat. Úgy éreztem, irányít, és hosszú idő elteltével döntött: most megnyílik. Bizonyos vagyok abban, hogy nagyon sokat tanultam Kishonti Ildikótól.

– Mulatságos külsőt kaptam a sorstól. Rengeteg fog, hatalmas szemek. Ezek a Teremtő ajándékai, ám soha nem éltem vissza velük. Velem viszont már visszaéltek. De álmok között nem szeretem élni az életem. Nem szeretek sérülni sem, ezért nem is építek sebhelyeket, s nem viselek „műráncokat” a lelkemben. Úgy gondolom, csak a széppel kell foglalkozni.

– Saját bevallása szerint is Ön egy nagyon nehéz ember…

Soha nem voltam hajlandó beállni a sorba. Egy csordához csatlakozni csakis akkor jó, ha van alkalmas vezérürü. Olyan, aki a kiválasztottak közül való. Úgy gondolom, erre a szerepre alkalmas vagyok, de nem állok be a nyájba. Nagyvad vagyok – ezt már a főiskolán megjósolta nekem Nádasdy Kálmán. S a nagyvadak – amikor gond van – általában elbújnak.

S egy ilyen „nagyvad”, mint Ön, miként éli meg azokat a változásokat, amelyek az utóbbi években zajlottak körülöttünk?

Nem érdekel a mostani világ. Szenvedek tőle. Hihetetlen rossz arcok jönnek szembe velem nap, mint nap! Sokan közülük szoronganak, mert megfélemlítették őket. S a mai élet sajnos nem a művészet jegyében zajlik. Hosszú munka vár most itt a reformerekre, de a végét már – úgy hiszem – nem fogom megérni. Nem érdekel, meddig élek, de addig jól akarok élni! Nem vagyok zászlótartogató. Most nagy összevisszaság van itthon. Az dominál, hogy ki kinek a kicsodája, milyen pártnak a tagja. Ez pedig függőségi állapot. Drog, olyan, mint a cigarettázás. De mindezekkel együtt úgy gondolom, van helye a művészetnek, már ha engedik, hogy legyen. Én pedig igyekszem magas mércével átadni az embereknek azt, amit csinálok. Mert én nem dolgozom, hanem közvetítem a Teremtőtől kapott erőt. Ha pedig ez nem jut el a közönséghez, akkor ügyetlen voltam. Én vagyok az adó, ők pedig a vevők. Először mindig magamban keresem a hibát. Tudja, mindenfajta kiszolgáltatottság görcsöt szül, s a művészek a legkiszolgáltatottabbak. A festő a vászonnal birkózik, én pedig a közönséggel. Úgy gondolom, egyedül a publikumnak lehetek kiszolgáltatott – s másodsorban persze önmagamnak.

Rendkívül maximalista.

Nézze, sikeres embernek tartom magamat. Én akartam, hogy így legyen, és ezt, mint egy kovács, megkalapáltam az üllőn. De rám szokott törni a félelem. Attól, hogy meg tudok-e felelni az aznapi feladatnak. Drukkos színész vagyok. S ez egy hímnemű hivatás, igazi férfimunka. Jól tudok a pályán működni, ha hagyják. Úgy vélem, az emberek jószándékúan ülnek be egy-egy előadásra. Ha pedig lent, a sorok közt köhögés hallatszik, ha ropiznak, mobiloznak, akkor mindig odafönt, a színpadon van a hiba. A közönség viszont irányítható, formálható. S az a legnagyobb siker, ha csöndben vannak és eljut hozzájuk az, amit mi, színészek közvetítünk.

Látszik, hogy nagyon fontos Önnek a néző, és az, hogy művészként estéről estére minél magasabb fokon teljesítse a feladatát, hogy a maximumot adhassa.

Minél több emberen szeretnék segíteni. Egyébként én nagyon vidám vagyok, szeretek nevetni, röhögni, imádok szeretkezni. Nagykanállal eszem az életet. Nem bírom a letargikus, depressziós világot, mert nem az én jellemzőm! S szerintem nincs is annál nagyobb jótétemény, mint nemes módon nevettetni: ez a legnagyobb ajándék. Az igazán nehéz helyzeteket mindig is a humor oldotta föl. Tudja, imádom a delfineket. A delfin a világ legokosabb állata. A víz alá úszik és kisegíti az embereket a partra. Ezt én csak delfin-technikának hívom. S azt szeretem a legjobban, amikor ezek a csodálatos állatok nevetnek! Ők szerintem nem is állatok, inkább valami komoly, isteni adománynak tartom őket. Életmentők. Én is sokszor mentettem már életeket, de soha nem vártam érte hálát! Ha adok valamit, akkor azt odaadtam. Amikor már hálálkodni kell valamiért, akkor az egész nem ér semmit. Ha látom az örömet a másik szemében, az az igazi ajándék. Mert az örömkönnyeknél szebb ékszer nincs! Engem nem lehetett megvesztegetni bundával vagy ékszerekkel. A legszebb hála, amikor könnycseppet láthatok a másik szemében. A bohócarcok közül szintén az a legszebb, amelyen egy könnycsepp ragyog. Az én fejem is olyan, mintha egy velencei maszk lenne. 

Hogyan közelít meg egy szerepet, miképpen birkózik meg vele?

Szerintem minden ember egy állat, egy növény, egy gyümölcs. Amikor például a Hegedűs a háztetőn Goldéját próbáltam, akkor arról is tudtam, hogy ki és micsoda. Ő állatban anyatigris, növényben levendula – ami molyfogóként is hasznosítható –, és gyümölcsként pedig egy dió. A Macskák című musical Grizabellája például a kaktusznak és a szárított rózsának a keveréke, állatban ugye macska, és gyümölcsként pedig fanyar-édes naspolya. Van olyan szerep, amely hátulról előre bontakozik ki előttem. Ilyenkor az a vége, ami legelőször megvan. Az a legritkább eset, amikor kronológiailag fakad ki belőlem a figura. De persze minden szerep más módon jön létre. Úgy kezelem őket, mint egy anyagot, amelyet a satuba fogok és megmunkálok. Gobbi Hilda mondta nekem, hogy először meg kell szagolni a szerepet. Ha szaga van, akkor sosem lesz belőle semmi, ha illata, akkor gyanús, hogy jó lesz. Vannak illatos és kevésbé illatos szerepek.

Sosem került még olyan helyzetbe, hogy az elképzeléseit nem tudta összeegyeztetni a darab rendezőjével?

Soha. Amikor megkapok egy szerepet, nem gondolkozom előre. Rendező-centrikus vagyok. Az a jó rendező, akinek a „miért” kérdést föl tudom tenni. Hiszek abban, hogy a rendezőt nem véletlenül találták ki! Úgy gondolom, a színházban a nem látszó emberek a legfontosabbak. Zenés színháznál a hangmérnök a műfaj alfája és omegája. Csodákat és borzalmakat tud művelni a szereplőkkel. A koreográfus maga az isten. Persze itt nem a sarlatánokra gondolok, hisz ma már szinte mindenki rendez, koreografál…

A zenés műfajban pedig Kishonti Ildikó igazán otthon van! Számtalan musicalben láthattuk, és a mai napig nagy sikerrel fut önálló zenés estje, a Bűvölet… Nagy bátorság egyedül kiállni a színpadra, s ez talán a legnehezebb a szerepvállalások közül …

Igen, valóban nehéz partnerek nélkül, egyedül állni a közönséggel szemben. Sok év telt el, amíg megcsináltam a Kishonti-show pódium-változatát. Az egyszemélyes show legnagyobbja szerintem egyébként Sammy Davis Junior volt. De nagyra becsülöm és szeretem még Liza Minellit, Barbra Streisandot és Bette Middlert. Az ő ötvözetükből jött létre a Kishonti-show. De én soha nem utánoztam senkit! Egyedül saját magamat akartam érvényre juttatni. A musical műfaja az ének, a próza és a tánc együtt. Mindegyiket egyszerre kell kiválóan tudni. Sajnos mi, magyarok csak az Ecseri lakodalmasra vagyunk alkalmasak. Mi sajnos csak „musicalasdit" játszunk – tisztelet a kivételeknek... De az az igazság, hogy ezt a műfajt nem vagyunk képesek úgy csinálni, mint az amerikaiak, akiknél már egészen pici kortól erre képezik az embereket.

Úgy hallottam, Önt nem kisebb világsztár, mint Barbra Streisand választotta ki, hogy együtt dolgozzanak a több Oscar-díjjal jutalmazott Yentl című filmjében…

Igen, Barbra Streisand Magyarországon járt, hogy helyszínt keressen a filmjéhez, amelyet maga rendezett. Megnézte több hazai színésznő fotóját – az enyémet is –, és találkozóra hívott. Amikor meghallottam, azt hittem, valaki viccel velem. De nem tréfa volt: találkoztam Streisanddal. Velem akarta eljátszatni az egyik női főszerepet, amit végül Spielberg volt felesége, Amy Irving alakított. Eredetileg még arról volt szó, hogy az a figura is sokat énekel majd a filmben. Az esküvői jelenet egy nagy duett lett volna, ahol a szerepe szerint fiúnak öltözött Streisand lagzit ül egy másik nővel. De sajnos a magyarok emeltek az eredetileg kialkudott összegen, erre Streisand – aki egyben a film producere is volt – úgy döntött, máshol forgat. Így ez a lehetőség elúszott, viszont az a bizonyos duett kimaradt a moziból.

Hisz a sorsban, abban, hogy mindenkinek előre meg van írva az élete?

Igen! Ezt csak a Kishonti-féle könyv-elméletnek nevezem. Valamennyien egy könyvet  viszünk magunkkal. Ökölbe szorított kézzel születünk. Röhögve még senki sem született, csak sírva. Amikor pedig majd eltávozunk és az IGAZI világba kerülünk, akkor simul ki a kezünk. Ha belegondol, minden bűnöző, gyilkos, amikor kivégzik, a halála pillanatának beálltakor nyitott tenyérrel távozik az élők sorából. Akkor nyílik ki az a bizonyos könyv, s tárul föl az utolsó lap. Amíg élünk, addig pedig észre kell venni, hogy mi van a sorok között. A Biblia is arról szól, ami a sorok mögött van.

Visszatérve a külsejéhez: manapság divatba jött a plasztikai sebészet. Ön még sohasem gondolt arra, hogy a kés alá feküdjön?

A főiskola első évében bejelentkeztem egy orrműtétre. Bent nem mondtam el, mire készülök. Szerencsémre az orvos a műtét előtt közvetlenül egyre csak húzta, halogatta a beavatkozást. Egyszer csak megkérdeztem tőle, ha megműti az orromat, akkor is alt marad-e a hangom. Azt válaszolta, nem, szoprán lesz, mert a „mikrofonomat” kell megoperálnia. Ennek hallatán otthagytam csapot-papot és egészen a templomig futottam. Azt mondtam magamban: Uram! Add meg azt a kegyet, hogy el tudjam fogadni önmagam! – A műtétre szánt összeget pedig elosztottam a perselyekbe. Azóta úgy gondolom, amibe beleszületik az ember, azt meg kell próbálnia elviselni. Érdekes dolog egyébként, hogy a könyök és a térd az a két területe a testnek, amit nem lehet fölvarratni. S az évgyűrűk ott vannak. Szerintem mindenki maradjon meg olyannak, amilyen. A ráncokért ugyancsak megdolgoztunk – megéltük. A szem pedig a lélek tükre, s a tekintetet sem lehet megoperálni. Egyébként is fölösleges például egy ráncfelvarró műtét, mert mindenkinek van egy rossz napja. Ha valaki elkezdi műttetni magát, annak aztán se vége, se hossza. S ehhez pénz kell. Nem jó, ha belenyúlunk a természet rendjébe! Nézze meg Szepes Máriát! Nála szebb öregasszonnyal még nem találkoztam! Egy húszéves lány szeme néz ki a matróna-arcból! Őt kéne sokunknak figyelni, hogy megtanuljuk tőle, miként maradjunk életben. Férfiban pedig ez a személy Müller Péter. Ők ketten hittel teli emberek.

Úgy gondolja, minden okkal olyan, amilyen?

Ha én ezzel a hanggal egy szőke, fitos nőnek születek, akkor szerintem itt a világ vége. A természet törvényeit be kell tartani – legalább tizet! Ez pedig a Tízparancsolat. Félre ne értsen! Én nem vallásos vagyok, hanem HÍVŐ! Nagy hitben neveltek a szüleim. Édesapám is hívő ember volt, de ő mások bűneit imádkozta le. Édesanyám volt otthon a „kardosabb”, a papa pedig a lágyabb. Nagyon harmonikus házasságban éltek, s a családunknak a zene jegyében teltek a napjai. Édesanyámnak szép hangja volt, de ő főállású anyaként élte le az életét. A nagymamámtól pedig – akivel nagyon szerettem együtt lenni – szintén sokat örököltem.

Mikor volt az első színházi élménye?

Három évesen láttam édesapámmal az Erkel Színházban a Diótörőt. Egyébként a papám volt az állandó színházi partnerem, s ő már három éves kislányként is úgy viselkedett velem, mint egy felnőtt nővel.

Sokan mondják: egy nő mindig az édesapját keresi a férfiakban.

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy találkoztam a férjemmel. Ő fogta meg úgy a fejem, mint az apukám. Ugyanaz a kéz, ugyanaz a fogás. Ezt nem lehet keresni, ezt kapja az ember. Szoktam is mondani, hogy nekem négy kezem, négy lábam, két szívem és négy tüdőm van. S azért vagyok ilyen szemtelen, mert négy szemmel látom a világot. A férjemben megtaláltam a másik felem, s mi ketten együtt vagyunk egy egész.

Milyen szakmai kihívások várják a közeljövőben?

Készülőben van egy kétszemélyes darab, amelyben Bach Szilvia a partnerem. Ő írta a színmű szövegét és a zenéjét is. Olyan „aljas” vagyok: velem fogja megélni azt a pillanatot, amikor először találkozhat vele színészként a közönség. Biztos vagyok benne, hogy rendkívül tehetséges színművészként is, hiszen csak az tud jól parodizálni, aki jó színész is egyben! A premier kora tavasszal lesz. A jövő év elejére pedig egy nagy meglepetést tartogatok, de erről még nem akarok többet beszélni.

Lassan közeledik a karácsony, amelyet mindenki másként ünnepel.

Az ünnep a családé. Ám szeretnék arra kérni mindenkit, hogy gyújtsanak gyertyákat. De ne csak most, hanem az esztendő minden napján, hiszen mindig van kiért és miért! Kívánjunk jókat azoknak, akik igazságtalan helyzetekben élnek! Gyújtsunk gyertyákat, mert mindannyian a fény gyermekei vagyunk!

Canjavec Judit

Megjelent: Sikeres Nők Lapja
Fotó: MTI

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ Becsaptam az inasomat!...A gazember lopja az edényemet a pincéből, és azt hiszi, hogy nem tudom. Pedig - tudom!"
Kemény Zsigmond
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ