BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Eszenyi Enikő ötvenéves
Nekem az életem a színház
Dátum: 2011. január 11., kedd, 10:45
Tizennyolc évesen felvették a Színművészeti Főiskolára, és azóta is a színházról szól az ötvenedik születésnapját kedden ünneplő Eszenyi Enikő élete: játszik, rendez, és két éve sikeresen vezeti a legnagyobb magyar prózai színházat, a Vígszínházat.

- Mikor döntött úgy, hogy színésznő lesz?

- Egy kis faluban nőttem fel, Csengerben. Először táncosnő szerettem volna lenni, már kisgyerek koromban kaptam balettcipőt, de sajnos kipróbálni nem volt lehetőségem. Nagyapám, Eszenyi Sándor iskolaigazgató volt. Az ő könyvtárában szinte mindent megtaláltam - Molnár Ferenctől Németh Lászlóig. Rendezett, szavalt, dalokat írt. Talán tőle örököltem szervezőkészségemet is. Gyerekkoromban sokat hallottam Eszenyi Olgáról, aki a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban is játszott, és távoli rokonom volt.

- A gimnázium alatt döntött úgy, hogy táncosnő helyett színésznő lesz?

- A '74-es nagy árvíz után Csenger helyett Mátészalka lett a járási központ. A szüleim akkor úgy érezték, hogy a mi fejlődésünk szempontjából fontos, hogy Debrecenbe költözzünk. Az agrártudományi egyetem irodalmi színpadára jártam, és harmadikosként, 1976 nyarán statisztáltam a Rencz Antal által rendezett Oresztészben, ahol Takács Kati és Blaskó Balázs volt a főszereplő, és már ott játszott mostani kollégám, Reviczky Gábor is. Rencz később stúdiót alapított a debreceni Csokonai Színházban, és felvételt nyertem oda, és fél éven át járhattam ének-, beszéd- és mozgásórákra.

- Utána egyből felvételizett a színművészetire?

- Igen, és a sors keze, hogy Horvai István és Kapás Dezső osztályába kerülhettem, hiszen ők csak négyévente indítottak osztályt, ahogy Marton László is, aki az első rostán engedett át. Életem három legfontosabb színházi találkozását a születési dátumomnak köszönhetem: lehet, hogy más tanároknak az én alkatom nem lett volna megfelelő. Ők az egész színházi gondolkodásomat meghatározták, de sokat köszönhetek még Valló Péternek, Iglódi Istvánnak, Montág Imrének és Fábri Zoltánnak is. A főiskolán különösen szerencsés voltam: mert azon felül, hogy nagyszerű mestereket kaptam, csodálatos osztálytársaim voltak. Mindannyian szerettünk dolgozni, majdnem mind vidékről jöttünk, az osztály nagy része csak akkor ismerkedett Budapesttel. Sokan Bardóczy Attila lakásában laktunk, akinek már akkor is elképesztő hangja volt, Töreky Zsuzsa, aki remek színésznő lett, Rátóti Zoli, aki színészként most a kaposvári színház igazgatója, Méhes László, aki színész-rendezőként a József Attila Színház igazgatója lett, és Kaszás Attila, akivel még diplomaosztás előtt összeházasodtunk. A második év után a Vígszínházba kerültünk gyakorlatra, ami hatalmas élmény volt, hiszen színész óriásokkal találkozhattunk. Együtt játszhattunk Ruttkai Évával, Béres Ilonával, Tábori Nórával, Bánsági Ildikóval, Darvas Ivánnal, Páger Antallal, Reviczky Gáborral és Kern Andrással, és figyelhettük a fiatal Gálffi László és Hegedűs D. Géza sikereit.

- Életének egyik legfontosabb szereplője lett Kaszás Attila.

- Az első tizennyolc esztendőmet a szüleimmel töltöttem, a következő huszonkettőt pedig néhai férjemmel, Kaszás Attilával. Tizennyolc évig voltunk házasok, de már előtte, a főiskolán szimbiózisban éltünk. Együtt fedeztük fel a színház világát, és Budapestet, hiszen itt mindketten gyökértelenek voltunk: én vidékről, ő a Felvidékről jött.

- Igaz, hogy a felvételire tartva rossz irányba szállt fel a hatos villamosra, és az a Vígszínházhoz hozta?

- Igen, teljesen ismeretlen volt nekem a nagyváros. A szüleimtől távol, önállóan kellett megállnom a lábamon.

- Már fiatalon megtalálták a filmszerepek is. A filmes karrierje talán könnyebben is indult, mint a színházi.

- Nem, egyáltalán nem. Nem volt könnyű az indulás, sok kicsi szerepet játszottam, és többször úgy kaptam filmszerepet, hogy azt másnak szánták, vagy engem kisebb szerepre kértek fel, de az eredetileg kiválasztott színésznő lemondta: ilyen volt például a Szurdi Miklós által rendezett Hatásvadászok, amellyel aztán eljutottam életemben először a moszkvai filmfesztiválra is. A múlt évben Mészáros Márta filmjével ismét Moszkvában jártam, és újra találkozhattam Nyikita Mihalkovval, akivel egykor rock and rolloztam. Meghatározta későbbi pályámat, hogy Szikora János, mikor megrendezte a Kaméliás hölgyet a televízióban, rám osztotta a címszerepet. A tévéjáték olyan nagy sikert aratott, hogy sokan felfigyeltek rám. De előtte azért a Vígszínházban együtt játszottam a Tangóban Darvas Ivánnal, Páger Antallal, Ruttkai Évával, Gobbi Hildával, Szilágyi Tiborral, Gálffi Lászlóval, és a Sándor Pál által rendezett Ragyogj, ragyogj csillagomban az első nagy szerepemet Kern Andrással. És aztán sok nagy klasszikus női szerep várt rám. Köztük a Szent Johanna Taub János rendezésében, Lady Macbeth, Lady Anna, Cordelia, Kleopátra és a Nóra Hegedűs D. Gézával Marton László rendezésében. És egy igazi nagy siker - a Fekete Péter.

- Mennyire gyorsan fogadta be a társulat?

- Hat éve voltam a Vígszínházban, mikor 1989-ben megkaptam a Ruttkai-díjat, amelyről a társulat mindig titkos szavazással dönt. Ugyanebben az évben megkaptam az Ajtay-díjat is, ez szintén vígszínházi díj.

- Sok szerepet játszott Kaszás Attilával?

- Az Ahogy tetszikben Valló Péter rendezésében játszottuk Orlandót és Rosalindát. Rudolf Péter legendás előadásában a Dühöngő ifjúságban férjet és feleséget. A Hajnalban, délben, este című kétszemélyes darabban Balázs Péter rendezésében szerelmespár voltunk.

- Viszonylag hamar elkezdett rendezni.

- Igen, 1992-ben a Leonce és Lénát rendeztem a Budapesti Kamaraszínházban, ahol Attila és Pap Vera volt a főszereplő.

- Munkált már belül addigra ez az igény, vagy egyszerűen jött egy felkérés, és kiderült, hogy a rendezés Önnek való?

- Életem második rendezése a West Side Story lett a Vígszínházban. Előtte a Leonce és Léna nagy szakmai sikert aratott, ami annak köszönhető, hogy sok olyan színész játszott benne, aki Horvai-Kapás-növendék volt, és szavak nélkül is egy színházi nyelvet beszéltünk. A West Side Story már Marton Lászlónak köszönhető. Enyhén szólva kihívás volt egy nyolcvan férőhelyes kis színházból a nagyszínpadra ugrani. Azt szokták mondani, hogy a Vígszínházban létezik valami titkos igazgató- és rendezőképzés. Seress Zoltán, Méhes László, Oberfrank Pál, Koroknay Károly, Rudolf Péter, Balázs Péter, Hegedűs D. Géza és Alföldi Róbert is a társulat tagja volt, és ma fontos szerepet tölt be a magyar színházi életben. Mikor nő létemre elkezdtem rendezni, nagyon sokan megmosolyogták. De elindítottam egy lavinát, hiszen utána többen is elkezdtek rendezni. Persze nem állítom, hogy előttem ne lettek volna színész-rendezők.

- Csaknem két éve vezeti a Vígszínházat. Hogyan kérte fel Önt elődje, Marton László?

- Marton László úgy érezte, eljött az idő, hogy átadja a stafétát. Azóta is nagy harmóniában dolgozunk együtt. Támogatja terveimet, és mindenben segít.

- A játék, a rendezés művészi tevékenységek, de a színházigazgatás csak részben.

- Legalább annyira művészi tevékenység a színházigazgatás is, hiszen a műsorterv összeállítása, egy-egy bemutató előkészítése, rendezők, tervezők, szerzők és fordítók munkájának koordinálása és természetesen a társulat gondozása - mind művészi feladatok. De persze ez a színészi munkától és a rendezéstől teljesen független, új feladatkör. Természetesen vannak olyan feladataim is, amelyek közelebb állnak egy menedzser vagy egy lapszerkesztő munkaköréhez. De a lényeg az, hogy az ember ott van a társai között: játszik és rendez. Ez nem csak vígszínházi tradíció, ez így működik a színház a világ számos pontján. Kate Blanchett Sydneyben vezet egy színházat, és közben főszerepet játszik Ascher Tamásnál a Ványa bácsiban, és lehet, hogy forgat egy új amerikai megaprodukcióban.

- Könnyen beletanult a színházigazgatásba?

- A Vígszínház mindig is jól működő rendszer volt. Igen korán idekerültem: harminc éve minden egyes bemutatót láttam, rengeteg próbafolyamatot végigcsináltam, nagyon sok nagy rendező, díszlet- és jelmeztervező mellett dolgoztam, így hamar beleláttam a színházcsinálásba. A Vígszínház mellett a Pesti Színház Budapest ötödik legnagyobb nézőtérrel rendelkező színháza, és van egy stúdiónk is, és most lett egy új játszóhelyünk, a Hátsó Színpad. 350 000 nézőnk volt az elmúlt évadban, ez óriási szám. A jegyeladási jelentések azt mutatják, hogy az idén is sikeresek vagyunk.

- Egy régebbi interjújában megemlítette, hogy jó lenne, ha a kereskedelmi televíziók vevők lennének a valódi művészi munkára is. Miért vállalt egy tehetségkutató zsűrijében szerepet?

- Éppen ezért. Amikor a Megasztár producere megkeresett, örültem, hogy egy ilyen népszerű műsorban részt vehetek. És ezen keresztül azt is folyamatosan tudom kommunikálni, hogy mi történik a Vígszínházban. A vidéki közönséggel csak akkor tudtam találkozni, amikor önálló produkciómmal jártam az országot. Most legalább a televízióban láthattak. Sok fiatal megismert. Másrészt rengeteg olyan dolgot tanultam, amit máshol nem lehet. Azonkívül a forgatás nekem kikapcsolódás volt, hiszen egész nap itt dolgozom a színházban, ott pedig teljesen új közegben voltam, új emberekkel, nagyszerű tehetségekkel találkoztam. Az más kérdés, hogy nagyon szeretném, ha Bata Éva, aki rövidesen Júlia lesz a márciusi Shakespeare-bemutatónkban, ugyanolyan ismert lenne, mint Tolvai Reni. Mert bár igaz, hogy kivételes tehetség és Prima Primissima-díjas, de sajnos nem állíthatom róla, hogy a fél ország ismeri.

- Havi húsz előadást játszik, közben a Rómeó és Júliát rendezi, és egy nagy színházat igazgat. Hogyan bírja?

- Reggeltől-estig a színházban vagyok. Ez a legfontosabb nekem. A Vígszínház és a közönsége. A magánéletem is mindig a színházban zajlott. Mindig színházi ember volt a párom. Kaszás Attilával együtt játszottam, és rendeztem őt, ahogy Milan Mikulcikot is, és most Kamondi Zoltán rendezett engem Az öldöklés istenében. Munka közben is együtt vagyunk, kicsit másképp, de nekem ez így kerek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ Becsüld meg a kezdőt – ő semmi, de még minden lehet."
Forbáth Imre
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ