BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Avar István nyolcvanéves
Anyám ünnepe volt a születésnapom
Dátum: 2011. április 7., csütörtök, 15:29
Az ibolya a kedvenc virága a most nyolcvanéves Avar Istvánnak, aki színészi feladatai mellett parlamenti és beszédtanári szerepére is visszaemlékezik. Kulisszatitokként elárulja, hogy miként tréfálta meg Giordano Brunóként Básti Lajost, és azt sem rejti véka alá, hogy elsírta magát, amikor kollégái köszöntötték a színházban.

– Már nem reménykedem, hogy valaki is tudja: egyáltalán a világon vagyok – kesergett legutóbbi beszélgetésünkkor Avar István, a Nemzet Színésze, aki a napokban kerek évfordulót ült. A szakma a tenyerén hordozta a különleges orgánumú, szép magyar beszédével példát mutató színészt. A Pesti Színházban március 20-án Molnár Ferenc Egy, kettő, három című egyfelvonásosa ment, az egyetlen darab, amelyben jelenleg szerepe van, gróf Dubois-Schottenburgot játssza.

– A darab végén szólt az ügyelő: ne tessenek elmenni, Pista bácsi, mert tablófotózás lesz – meséli a művész. – Ilyen máskor is előfordult. Nem tapasztaltam semmi gyanúsat. Egyszer csak megjelent a titkár, és mondta: nagy nap ez a mai, mert ma ünnepeljük Avar István nyolcvanadik születésnapját. Meghatódtam. Elsírtam magam.

Néhány nappal később következett a színházi világnap, amikor az első ízben odaítélt Kállai Ferenc Életműdíjat vehette át. A múlt nyáron elhunyt színésztárs végrendeletében azoknak alapított kitüntetést, akik a Hevesi Sándor téri teátrumban (korábban Nemzeti, ma Magyar Színház) legalább húsz évig kiemelkedő részt vállaltak a munkából.

– Főiskolásként a régi, felrobbantott Nemzetiben voltam gyakorló színész – idézi fel a múltat Avar István –, legközelebb pedig 1958-ban hívott oda Major Tamás igazgató. Írtam neki egy levelet, hogy nem érzem magam eléggé felvértezve, hogy a Nemzeti Színház társulatában helyt álljak. Pécsett akkor már azt játszottam, amit akartam. Jöttem volna el a nagy és remek gárdával rendelkező Nemzetibe, hogy ott nyilvánvalóan elölről kelljen kezdenem? Kapjak egy ötoldalas szerepet, amin megsértődöm? Inkább maradtam. Egy év múlva ugyanígy mondtam nemet a Petőfi Színháznak, mígnem '60-ban Ádám Ottó hívott a Madáchhoz. Már készítettem a levélpapírt a szokásos szöveghez, amikor az általam nagyra becsült pécsi főrendező, Lendvay Ferenc figyelmeztetett: ne játssz a szerencséddel! Egyre-másra visszautasítod a hívásokat. Hamarosan a kutya sem fog megkeresni. Ekkor kerültem föl a Madách társulatába, ott voltam hat esztendeig, utána a Nemzetiben 21 évig. El-elmentem erre-arra, de nem számítottam nagy vándornak.

Nagypolitikával nem foglalkozott.

Elkalandozott a Parlamentbe is: 1973-tól 1990-ig koptatta az Országház padsorait.

– A Nemzeti Színház igazgatója, Marton Endre közölte, hogy be kell mennünk a Budapesti Pártbizottságra. Ne számíts rá, hogy belépek, jeleztem, az nem az én világom. Nem erről van szó, nyugtatgatott. Sokan fogadtak a pártbizottságon, például Katona Imre, Németh Károly. Becsületesen elmondták: vállaljam el egy elhunyt VII. kerületi képviselő helyét a pótválasztáson. De kérem szépen, szabadkoztam, én nem vagyok párttag. Tudjuk, válaszolták. Mondom: elnézést, nem is áll szándékomban belépni. Az a magánügye, jött a válasz. No, hát akkor megtiszteltetésnek veszem, hogy honatya lehetek – meséli. – A nagypolitikával nem foglalkoztam, mert ahhoz nem értettem. Meghirdettettem a tanáccsal a fogadóórámat, és kikötöttem, hogy a lakásosztályról és a VB titkárságról is mindig legyen ott valaki. Rájöttem, akkor teszem a legtöbbet, ha békésen leülök a szerencsétlen delikvensekkel, és emberi hangon beszélgetek velük, mert az irodákban, az osztályokon nyersen, udvariatlanul bántak velük. Amikor sorolni kezdték a bújukat, bánatukat, akkor mondtam: most itt a lehetőség, tessék a panaszt előadni ennek az úrnak vagy hölgynek. Pincelakásból is sikerült kihoznom családokat.

Hivatásához közelebb állt a beszédtanári feladat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Noha elvileg ma is egyetemi tanár, a legutóbb négy-öt éve volt órája. Úgy intézte, hogy a hallgatók maguktól jöjjenek rá, miként is lehet megoldani egy-egy feladatot. Volt, akivel szőrmentén kellett bánni, különben rögtön zokogott, másnál az hatott, ha üvöltözött vele. Tanítványneveket nem említ. Túl sokan voltak negyedszázad alatt, és sajnos akad köztük – állítja –, aki mára csak ugatja a magyart.

– Én sem szerettem a steril szövegmondást, a főiskolán is az élőbeszédet tanítottam. De hogy fogalma se legyen valakinek, miként kell ejteni a szavakat, vagy mi hangsúlyos a magyarban? Ez borzasztó. Korábban kirúgták színészt, ha nem tudta bebeszélni a színházat. Ma felmikrofonozzák a kollégákat. Motyoghatnak, hadarhatnak, senki sem törődik vele – dohog.

– Vajon volt-e teljesült szerepálma a pályája során eljátszott klasszikus és modern színdarabok hosszú-hosszú sorában?

– Mindegyik szerep az volt, amelyiket nagyon szerettem. Például Giordano Bruno alakja Maróti Lajos Az utolsó utáni éjszaka című drámájában, amely csupa filozófia és fizika. Volt jelenetem Szókratésszal és Einsteinnel, és csak a darab végén kellett kimennem a színről. Szegény Básti Lajos játszotta VIII. Kelemen pápát. Fönt ült az emelvényen, én meg sétálgattam előtte halálraítéltként, akinek egy nappal elhalasztották a megégetését. Bástinak szüksége volt a súgóra, figyelte a száját. Ha ki akartam tolni vele, mert valamiért haragudtam rá, szépen beálltam kettejük közé. A botjával koppantott ilyenkor dühében, és villámlott a szeme.

Az ünnepelt felesége, Gyapay Ivett megismerkedésükkor pécsi színésznő volt. Túl járnak az aranylakodalmon.

– Eleinte a nejem visszavágyott a színpadra – vallja meg Avar István. – Évtizedekig játszhatott volna Pécsett, csinos és szép volt, jó szubrettként remekül táncolt. De ha én Pesten vagyok, ő vidéken, akkor lőttek a házasságunknak. Sokat köszönhetek neki. Nemcsak a nyugalmat biztosította, hanem afféle titkáromként az időmet is beosztotta.

A családi összejövetel csak húsvétkor lesz.

– Nem szeretek születésnapot ülni – jegyzi meg. – Amíg drága anyám élt, ez az ő ünnepe volt. Március 21-én tartottuk, mert szerinte akkor születtem, a nagynéném diktált be egy nappal korábbi dátumot a jegyzőségen. A kedvencem az ibolya, mindig azt kaptam anyámtól, és én is vettem neki egy csokrot a korán nyíló tavaszi virágokból. Aztán megittunk egy pohár pezsgőt. Ennyiből állt a kölcsönös köszöntés.

Mátraházi Zsuzsa (MTI-Press)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Higgy azoknak, akik az igazságot keresik, de légy óvatos azokkal, akik azt állítják, hogy meg is találták."
André Gide
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ