Szelíd tanítás az elmúlásról – interjú Pápai Erikával
Dátum: 2008. január 29., kedd, 8:20
A több mint félezer éves szellem, a kicsit naiv, s mindig igazat szóló Kölyök szerepét mintegy hatszáz előadáson játszotta Pápai Erika a fővárosi Vígszínház A padlás című darabjában, s fellépett a mesemusical bemutatásának jubileumi előadásán is.
A színésznő meggyőződése szerint A padlás örökérvényű üzenetei miatt arat ennyi év múltán is mindig teltházas sikert a nézők körében.

A padlásnak - Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter mesemusicaljének - a hivatalos bemutatója húsz éve, 1988. január 29-én volt a Vígszínházban. A Marton László rendezte darabban Pápai Erika a csúcstartó, mintegy hatszázszor öltötte magára a Kölyök jelmezét, húzta fejére szőke parókáját. Csak akkor hagyott ki egy évadot, amikor a kisfia született. Hiszi, hogy aki gyerekeknek játszik a színpadon, annak, legalábbis lélekben sikerül megőriznie a fiatalságát. Lehet, hogy ez a Kölyök szerepében hátrányt jelent, hiszen ő a szövegkönyv szerint 530 éves, naiv szellem.

– Ennyi előadással a háta mögött, vissza tud-e emlékezni arra, milyenek voltak A padlás próbái?

– Hogyne tudnék, hiszen az izgalmas, szokatlan, akkor még ismeretlen munka volt a számomra! Presser Gábor azokra a szereplőkre írta a zenéket, akiket 1987-ben kiválasztottak, s párhuzamosan folyt a színpadi próba, valamint a lemezfelvétel. Sokszor még éjszaka is bent dolgoztunk a Rádió stúdiójában, s reggel rohantunk a színházba. Nagyon intenzív próbafolyamat volt. A nagyszínpadon talán a Nadrág előadására készültek, mi pedig a háziszínpad pici terében próbáltunk hosszú hetekig. Aztán végre megláthattuk, milyen lesz a darab díszlete. Fehér Miklós tervezte, aki mesterien kitalálta, hogyan lehet szemléletesen megépíteni egy ház tetőterét, s miként lehet attraktívan imitálni egy helikoptertámadást - idézi a kezdetet Pápai Erika.

– Hogy emlékszik a kezdő szereposztásra?

- Erős csapat volt, nagy képzelőerővel bíró kollégák: Balázs Péter, Hegedűs D. Géza, Igó Éva, Kaszás Attila, Méhes László, Rácz Géza, Rudolf Péter, Tábori Nóra. Rengeteget segítettek nekem, mert akkor nem voltam még annyira virtuóz. Viszont az volt a szerencsém, hogy az éneklés közel állt hozzám, így elsősorban afelől tudtam megközelíteni a feladatot.

 Mikor változtak a partnerek?

– Nagyon sokáig az eredeti szereposztással játszottuk A padlást. Azt hiszem, Rudolf Péter volt az első, aki egyeztetési okból kikerült ebből az előadásból, aztán szép fokozatosan kezdődtek ilyen-olyan okból a cserék. Tábori Nórika ment el közülünk leghamarabb végleg, ő Mamókát játszotta. Tragikus, hogy a Rádióst megformáló Kaszás Attila sem él már a kezdő csapatból. Egyszer csak eljutottunk addig, amikor majdnem minden szerepnek más lett a gazdája. Nem csoda, mert rendkívüli, hogy egy előadás ilyen sokáig műsoron legyen. Az évtizedek múlnak, de a színház él és mozog, a benne dolgozók, s a helyzetek változnak, a már máshová tartozó színészek egyeztetése is sokszor megoldhatatlan.

– Milyen érzés átadni egy szerepet? Örül az ember, mert már megcsömörlött tőle, vagy munkál benne egy kis irigység is a helyébe lépő színésszel szemben?

– Egy évadnyi időt hagytam csak ki A padlásból, amikor a kisfiamat vártam, akinek azóta A padlás az egyik kedvenc meséje. A fiam születése körüli időszak csodálatos volt, nagyon örültem, hogy a világra hozhatom őt, úgyhogy nem volt baj a lelkemmel, amiért más vette át tőlem a Kölyök megformálását. Más előadásban előfordult, hogy szántszándékkal véglegesen átadtam a szerepemet. Az Óz, a csodák csodájában éreztem úgy, ott is tizenvalahány év után, hogy talán jobb lenne, ha egy fiatalabb kollégám játszaná tovább Dorothyt. Marton László azt mondta, hogy meg fogom bánni, és bizonyos szempontból igaza volt. A szerep különleges dolog, hiszen saját magunkból építjük föl. Az alapmozgások, gesztusok a helyzetek megmaradnak a változás során is, mindenki az elődjének a gondolatait viszi tovább. Aki később áll be egy színdarabba, az soha nem fogja tudni, miként formálódtak a próbák alatt a hangsúlyok, a mozdulatok. Nekem érdekes látnom, hogy kinek a gesztusai, gondolatai vannak benne A padlás egy-egy szerepében. Ma is pontosan tudom, ki mit talált ki, emlékszem, miként formálódott valakinek az érzése az évtizedek alatt, hogyan jött létre estéről estére a ma is játszott előadás - vallja a művésznő.

– Érezni lehet előre, hogy melyik darab lesz sikeres?

– A padlás esetében talán abból a kitüntetett figyelemből lehetett következtetni ilyesmire, ami még a bemutató előtt körülvette a darabot, s a felkészülés intenzitása is jót igért. Hogy különleges sikert hoz a darab, az számomra akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a főpróbán elkezdtek tapsolni.

– Mit tanácsol a színigazgatóknak, a szerzőknek: milyen darabot írjanak vagy válasszanak ahhoz, hogy ilyen hosszú széria legyen belőle?

– Ha lehetne ezt tudni, akkor nyilván mindenki csak ilyen előadást hozna létre. Kell hozzá valami varázslat. Egy csipetnyi időszerűség például. A Rádiós alakját Kaszás Attila és Marton László hozta létre. Mindenképpen olyan modern fiatalt szerettek volna megjeleníteni, aki finom rezdülésekkel reagál az őt körülvevő világra, arra is, ami az országban történik, ami Kelet és Nyugat között kialakul. Talán ma is időszerű a kérdés felvetése: mit jelent elmenni Magyarországról, vagy itthon maradni? Robinson alakja azért volt érdekes, mert a bemutató idejére esett a számítástechnika berobbanása a mindennapjainkba. Talán olyasmi is hozzájárul a sikerhez, hogy örökérvényű üzenetek legyenek az előadásban. A padlás esetében ezt abban látom, hogy a darab szelíden szól, szinte észrevétlenül tanít valamit az elmúlásról.

Mátraházi Zsuzsa

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk a sajátunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig."
Hermann Hesse
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ