Meghalt Velenczey István színművész
Dátum: 2006. április 19., szerda, 13:27
Életének 82. évében elhunyt Velenczey István színész - tájékoztatott a művész felesége szerdán.

A Jászai Mari-díjas színművész 1925-ben született Budapesten. Tanulmányait a Színművészeti Akadémián folytatta 1943-47 között. Velenczey István 1951-53 között a kecskeméti Katona József Színház igazgatója volt, 1967-83-ig a Nemzeti Színház társulatának a tagja, majd 1985-ig a Józsefvárosi Színházban játszott.

Számos film és színházi előadás kapcsolódik a nevéhez. Színpadon játszott többek között Szigligeti: Liliomfi, Gogol: A revizor, Shakespeare: Rómeó és Júlia című darabjában. Filmszerepei között tartják számon Az egri csillagok, a Rab Ráby, a Kojak Budapesten, a Te rongyos élet című mozikat.

Velenczey István munkásságát 1984-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ A te szabadságod ott ér véget, ahol az én orrom kezdődik"
Angol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ