BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Harminc éve halt meg Latinovits Zoltán
Dátum: 2006. június 4., vasárnap, 10:53
Harminc éve, 1976. június 4-én halt meg Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész.

A magyar színházművészet egyik legkiemelkedõbb egyénisége Budapesten született, 1931. szeptember 9-én. Apja, Latinovits Oszkár délvidéki földbirtokos, fia születése után egy nappal elhagyta a családot, a szülõk hamarosan el is váltak. A gyermek Latinovits mindössze néhány alkalommal látta az apját és ezek a találkozások is rendre kínosan sikeredtek. Édesanyja késõbb újra férjhez ment Frenreisz Károly belgyógyászhoz, ebbõl a házasságból született Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész. Latinovits Zoltán Budapesten érettségizett a Szent Imre Gimnáziumban, ezután asztalostanonc lett, majd hídépítõ munkás. Szeretett sportolni, 1952-tõl NB I-es tartalék-játékos volt a Haladás SE kosárlabdacsapatában, és kiválóan vitorlázott. 1952-tõl a Budapesti Mûszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult, diplomáját 1956-ban kapta meg.

Színi pályafutását a gimnáziumi évek alatt kezdte, késõbb Lehotay Árpádnál és Galamb Sándornál tanult színjátszást. Sárközi György Dózsa című drámájának gimnáziumi önképzõköri elõadásán Latinovits is fellépett, s noha csak egy epizódszerepet játszott, mégis felfigyelt rá a nézõtéren helyet foglaló Bajor Gizi. Ma már legenda, hogy az elõadás után azt mondta a tizennyolc éves fiúnak: magának feltétlenül színésznek kell lennie. Latinovits a műegyetemet azért befejezte, s 1956-ban diplomás építészmérnökként szerzõdött a debreceni Csokonai Színházhoz. Egy évvel késõbb már Miskolcon dolgozott, és hamarosan a társulat vezetõ színésze lett. 1960-ban kiugró sikere volt Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem című drámájának férfi fõszerepe. Ez a darab másvalami miatt is jelentõs állomása lett pályájának: nõi partnere a vendégszereplésre meghívott Ruttkai Éva volt. Életre szóló, nagy szerelem született közöttük, õk voltak a magyar színházi élet elsõ álompárja.

Budapesten 1962-ben a Vígszínház színpadán debütált, Molnár Ferenc Játék a Kastélyban című vígjátékában. 1966-1968 között a Thália Színház tagja volt, majd 1969-1971-ig újra a Vígszínházhoz szerzõdött. Ezután a fõvárosban gyakorlatilag bojkottra ítélték, 1971 õszétõl a veszprémi Petõfi Színháznál dolgozott. Itt teljesülhetett a nagy álom: Németh László Gyõzelem címû színművével és Gorkij Kispolgárok-jával rendezõként is bemutatkozhatott. Mindkét mű színpadra állítása a magyar színházi élet jelentõs eseménye volt. Utolsó fõvárosi fellépésére az Operettszínház kérte fel: a címszerepet játszotta Békeffi István A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című zenés játékában. Mindössze kilenc elõadásra futotta az erejébõl, betegsége miatt nem vállalhatta tovább.

Legemlékezetesebb színpadi szerepei: Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Cipolla (Thomas Mann: Mario és a varázsló), a festõ (Arthur Miller: Közjáték Vichyben) az õrnagy (Örkény István: Tóték). Filmezni 1959-ben kezdett, ötvennél több filmszerepe közül kiemelkedik Bükky százados (Hideg napok, 1966), az író és másik énje (Utazás a koponyám körül, 1970, Karinthy Frigyes alakjának megformálásáért a San Sebastian-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját kapta). A Tóték megfilmesített változatában is õ játszotta az õrnagyot (Isten hozta õrnagy úr, 1969). Huszárik Zoltán rendezésében 1971-ben készült a Szindbád, a magyar filmtörténet egyik legnagyobb szakmai és közönségsikere. Latinovits kiváló volt Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula verseinek elõadójaként is. Utolsó rádiófelvételén, 1976. június 3-án a Rákóczi induló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el.

Színpadi alakításait szuggesztív indulatok, belsõ tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó alakábrázolás, rendezõi munkásságát a megszállottság és a kérlelhetetlen igényesség jellemezte. Kellemetlen, sõt goromba és indulatos kérdésekkel folyton ingerelte a környezetét, de ez a környezet õt is ingerelte. Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselõivel és színházi feletteseivel is, mert szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek és színházi emberek közreműködésével. Mindhiába: a kultúrpolitikusok abban az egyben egyetértettek, hogy Latinovitsnak nem szabad színházat adni. Õ maga mondta: „Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok." A folyamatos meg nem értettség felõrölte az idegeit, egymást érték a kórházi kezelések, állapota azonban csak rosszabbodott. A mai napig vitatott, hogy 1976. június 4-én öngyilkossági szándékkal vetette-e magát a vonat elé a balatonszemesi vasúti átjáróban, vagy baleset történt. A helyi temetõben helyezték örök nyugalomra, Szemesen 1984 óta működik a Latinovits Zoltán Emlékmúzeum, amely a színészkirály pályáját mutatja be fotók, és dokumentumok tükrében.

1966-ban Jászai Mari-díjat, 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1975-ben érdemes művészi címet kapott, a Kossuth-díjjal 1990-ben (posztumusz) tüntették ki. Összegyűjtött írásait az Emlékszem a repülés boldogságára címen 1985-ben adták ki.

(MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Tamás István 2006-06-04 13:30 | Válasz erre | #1
Egy ilyen nagyszerű emberről véleményt alkotni nagyon nehéz. Művészetével, emberségével, akkor még mint fiatal kamaszt lenyűgözött és elkápráztatott. Öröm volt látni, hallani, úgy a színházban mint a Tv képernyőjén. Előadásaiban mindig a tökéletest adta. Szavalatai máig utánozhatatlanul csengnek fülemben. Karinthy Előszóját nem hallottam még olyan szépen elmondani, mint ahogyan azt Latinovits szavalta. Egy ország kísérte figyelemmel, szerelmével Ruttkai Évával megért, örömét, boldogságát, bánatát.
Állítólagos öngyilkosságában nem hiszek és azok sem hisznek, akik szerették őt. A színészkirály megfogalmazásról azt gondolom, hogy nagyon sokan egyetértenek, Ha valaki-k, a titulust mégsem fogadja-k el, erre válaszom egyszerűen fogalmazva, az-az irigye Latinovits Zoltánnak! A parázs, amelyből tüzet varázsolt nekünk lobogjon hát bennünk, érte!

Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Aki sohasem követ el esztelenséget, korántsem olyan bölcs, mint ahogy gondolja."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ