A derű, akit Bilicsi Tivadarnak hívtak
Dátum: 2006. július 11., kedd, 12:49
Júliust írtunk akkor is 25 évvel ezelőtt, 1981-ben, amikor a Farkasréti temető széljárta szomorúfűzei és juharfái között utolsó útjára kísérték oly sokan Billt... vagy ahogy a közönség is jól ismerte: Bilicsi Tivadart.

„...lehetetlen, hogy összetörte kedves hangját, megszakította zseniális színészi mozdulatainak finom fonalát. Nem hisszük el. Hiszen tegnap még itt ült, belemosolygott az arcunkba és mindentudó, huncut bölcsességgel tudtunkra adta: érdemes élni, érdemes játszani, érdemes, érdemes… Bill, az öreg Bill, a zseniális Bill, az ember, a színész, az apa, a nagyapa... Bilicsi családteremtõ színész volt. Nem sztár volt - rokon. Művészetének is ez volt a titka: családot varázsolt maga köré. Határtalan csodára volt képes ez a színész, ez az ember" - mondja róla Gyurkovics Tibor.

A derű volt maga - mondja Verebes István egy nyilatkozatában, majd így folytatja. - Nem. Így pontatlan és közhelyes. Itt járt köztünk hetven, nyolcvan évig a derű, akit Bilicsinek hívtak.

„Zavarba jönnék, ha Bilicsi játékának nüánszait nekem kellene ilyen módon kielemeznem - mondja Sas György. - Idézgetem magamban színpadi szerepeit, csak amelyeket magam is láttam. Beppo, Mosca, Lõrinc barát, Ill, Rettegi Fridolin, Tschöl papa, dalok csengenek a fülemben: „Asszonykám, adj egy kis kimenõt…”, „Apu, hod med be…”, „Nem wurlitzer a verkli…”, s hallom Bruhaha Kelemen mókáit a Csinn-Bumm Cirkuszból.”

„Véleményem szerint - mondja Bilicsi Tivadar - jó színész is csak az lehet, aki jó nézõ is egyben; akit a függöny másik oldalán, a zsöllyében is megtapad a játék varázsa. A magam részérõl mindig azokért a kollégákért, pályatársakért lelkesedtem, akiknek nem láttam be a kulisszatitkai közé, akiknél nem jöttem rá a színészi műhelymunka apró fogásaira; akiket ámuló nézõként tudtam csodálni. Számomra, talán éppen ezért - mutat rá a fotográfiák mellett függõ képre, Pethes Imre arcképére - Õ volt a legnagyobb. Az utolérhetetlen. Õ volt az, aki megtanította hallgatni a nézõteret. De sokan vannak ilyenek; a régiek között is, akikkel még mint fiatal színész játszottam együtt, s az újak között, akik mellett én vagyok az öreg. Ez a csoda, ahogy egy művész a mesterség megtanulható, megismerhetõ fogásaival meg nem magyarázható módon, mások által megismételhetetlen jelenségként találja telibe a figurát, ez, s az örök játékosság tart a bűvkörében, amikor azt mondom.: ha újra kezdhetném az életet, mindig a színpadot választanám.”

Bilicsi Tivadar - eredeti nevén Grawatsch Tivadar - 1901.szeptember 6-án született Budapesten az Iskola u. 38-as számú házban, ahol nem csak az otthonuk, hanem Édesapjának könyvkötõ műhelye és papírkereskedése is volt. Édesanyja Tarczal Szerafin énektanárnõ, a Budai Iskolában tanított. A családban nem akadt színész. A család, Morvaország BILICS nevű községébõl települt át elõször Bécsbe, majd Budapestre. A Medve utcai elemi iskolába íratták be szülei, ahol többek között osztálytársa volt a híres íróvá lett Németh László. Postahivatalnokként dolgozott, amikor egy hirdetés kapcsán a nyugodt kispolgári életet felváltva színésznek áll. Hosszú út vezetett a sikerig azonban. Sebestyén Géza a miskolci színház igazgatója keresztelte át, kimondhatatlannak tűnõ nevét Bilicsire. A vidéki évek után a fõvárost hódította meg kedves derűs személyiségével. Király Színház, a Belvárosi, Terézkörúti és az Andrássy úti Színházak mind-mind sikereinek egy-egy jeles állomáshelye. Egy nap felfedezi a film, és el nem ereszti... jön a filmözön Bilicsi életében. A háború után kezdetben folytatódik a siker széria. Aztán a személyi kultusz éveiben összetűzésbe került Gáspár Margittal, az operettszínház igazgatónõjével, mert visszaad egy nem neki való szerepet. Gáspár ezt szabotázsnak minõsíti, s Bilicsit elbocsátják a színháztól. Bár õ maga nem egy politikus alkat, a politika mégis átrajzolja életét. Nem kap több film fõszerepet. Talán ezért? Lassabban csörgedezik a színpadi siker-folyó is. 1957 elején disszidálni szeretne elkeseredésében. Visszahozzák. A barátok járják ki, hogy bántódása ne essék érte... Azután a siker angyala rámosolyog újból, és vele bandukol  tovább a pálya végéig mindannyiunk örömére...

Gyurkovics Tibor soraival nem-búcsúznék tõle:

"... Minden halál lesújt. Az övé fölemel. Megvallom, nem rendített meg a halála, személyes elmúlása. Miért? Mert nem múlt el. Bennem él, milliókban él, segít, lebeg, mosolyog, beszél - ez az Õ halhatatlansága"

Takács Istvánwww.szineszkonyvtar.hu

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ Ha tudtam volna, hogy ily sokáig élek, jobban vigyáztam volna magamra."
„ Eubie " Blake
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ