Laborfalvi Benke Judit apja, Benke József székely származású teológus sehogy sem találta helyét az egyházi szolgálatban, s egy hirtelen döntéstől vezérelve színésznek állt. Családja nyakába ezzel komoly anyagi gondok szakadtak, Róza korán megismerte az éhezést. Édesanyja halála után apja egyre durvábban bánt vele, majd színésznek adta, hadd járja ki az élet iskoláját. A göröngyös pályán tett első lépéseiben Döbrentei Gábor támogatta, tizenhat évesen Náni szobalányt játszhatta a Benjámin Lengyelországból, vagy a nyolcgarasos atyafi című színműben. Alakításait nem kísérte kirobbanó lelkesedés, de ő szívós kitartással próbálta helyét megtalálni. Visszatért szülővárosába, ahol Kántorné Engelhardt Anna, a nagy tragika vette szárnyai alá (patrónájának éneklős stílusa sokáig kísérte). Tehetséges volt a zenében is, egész operákat énekelt el hallás után. Apja rendszeresen látogatta előadásait, de nem dicsérni: korbáccsal várta a színfalak mögött, ha elhibázott valamit.

A zsarnokságot nem sokáig viselte, családjával minden kapcsolatot megszakított, még nevét is Laborfalvi Rózára cserélte. Új név, új élet: sorsa jobbra fordult, 1837-ben szerződtette a Nemzeti Színház. Színészi karrierjét egy véletlennek köszönhette: a kiöregedő Kántorné sorozatos félreértések és sértések miatt távolmaradt a színháztól. Helyére három nap alatt ugrott be a „világszép Róza", aki harminckét éven át maradt a színház vezető tragikája.

Igéző tekintete, nyúlánk termete, határozott alt hangja és mélyen átélt monológjai szinte predesztinálták a tragikai szerepkörre, királynői megjelenését a maga varrta színpadi jelmezek erősítették tovább. Szépsége Vörösmartyt sem hagyta hidegen, aki igyekezett pártatlan kritikusként mögötte állni. Neki írta és ajánlotta az Árvízi hajós című versét, amit kérésére Róza szavalt először. Székely múltja gyönyörű beszédén is érződött, megszívlelve a kritikákat keményen dolgozott, hogy levetkőzze éneklős stílusát. A királynői szerepekben egyre jobban megkedvelte a közönség, leginkább azonban a színházpártoló urak. Vehemens természetének minden kínjával és örömével egész életén át küzdött, több házasságon kívül született gyermeke is volt.

Élete nagy fordulatát az 1848-as forradalomnak köszönhette. A legenda szerint március 15-én, a Bánk Bán díszelőadásán találkozott először a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai Mórral. A felfokozott hangulatban a színészkirálynő egy kokárdát tűzött Jókai kabátjára, s a találkozásból perzselő szerelem lett - elsősorban Jókai részéről. Döntésük, hogy összeházasodnak, óriási vihart kavart a családok és a barátok körében is, Petőfi, aki pikáns múltja miatt kalandornak tartotta Rózát, a „borzalom" miatt barátságuk megszakításával fenyegette meg a fiatal írót. A költő és Jókai haragvó anyja látványosan kitervelt jelenetben igyekeztek - sikertelenül - Jókait jobb belátásra bírni, bemutatva neki menyasszonya tizenhárom éves lányát. (A Lendvay Mártontól, a kor ünnepelt színészétől született gyermeket Róza a nagy találkozás után adta intézetbe.)

A házasságot mégis megkötötték, a kapcsolatban - akárcsak a színpadon - Laborfalvi játszotta az uralkodó szerepet. Nem tudta viszonozni Jókai mély, érzékeny szerelmét, a kortársak beszámolója szerint erős akaratával valósággal félelemben tartotta férjét és környezetét. Jókai ugyanúgy nem mert szembeszállni vele, ahogy színházi riválisai sem: akadt olyan színész, aki inkább külföldre távozott, hogy ott próbáljon szerencsét.

Jókai mégis feleségéről mintázta hősnőinek jelentős részét, például a Politikai divatokban, a Tengerszemű hölgyben. Házasságuk az ellentétes személyiségükből fakadó viharok ellenére halálig tartott. Az erélyes asszony mentette meg a bujdosásra kényszerült író életét 1849 után, féltőn rejtegetve egy kis bükki faluban, majd menlevelet szerezve neki a Komáromot védő Klapkától. Háziasszonyi teendőit is egyre sikeresebben látta el, így sikerült lefegyvereznie anyósát, aki annak idején majdnem belehalt, amikor tudomására jutott szeretett gyermekének frigye a „vén" színésznővel. Szülővárosának színháza, a Miskolci Nemzeti Színház 1857. szeptember 3-án Laborfalvi Róza vendégjátékával és Jókai Mór beszédével nyitotta meg kapuit, a színésznő 1859-ben vonult vissza.

Színészi tehetsége leginkább drámai szerepekben mutatkozott meg. A legjelesebb Gertrudis a Bánk bánból, a szerepet szinte „kizárólagos joggal" ő játszotta a Nemzeti Színházban. Nemes haragot, viharos szenvedélyt és lágy melankóliát vitt alakításaiba, amelyek közül kiemelkedik Volumina Shakespeare Coriolanusában, Stuart Mária Schiller drámájában, Lady Macbeth Shakespeare Macbethjében, Goneril Shakespeare Lear királyában, Orsina Lessing Emilia Glottijában és Lady Milford Schiller Ármány és szerelemében. Idős korában komikus szerepekkel is próbálkozott, de anyakirálynői szerepkörét nem tudta felülmúlni.

A Nemzeti Színház képtelen volt az utána keletkező űrt betölteni, egészen Jászai Mari megjelenéséig. Laborfalvi Róza a közemlékezetbe Jókai hitveseként vonult be, de ha nem lett volna a korszakos jelentőségű író felesége, drámai színésznőkként akkor is nevet szerzett volna magának a magyar színháztörténetben.

(MTI-Panoráma - Weberné Zsikai Mária, Sajtóadatbank)