Elhunyt Agárdy Gábor
Dátum: 2006. január 19., csütörtök, 11:39
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 84. évében elhunyt Agárdy Gábor Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze - közölte Albert Györgyi, a színművész utolsó filmjét forgalmazó cég sajtóreferense.

A 37. Magyar Filmszemlén mutatják be Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján készült filmet, amelynek egyik főszerepét Agárdy Gábor játszotta, a film rendezője Iglódi István, aki korábban a Pesti Magyar Színházban vitte színre a nagysikerű művet.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal, Szeged megyei jogú város Polgármesteri Hivatala, a Pesti Magyar Színház, a Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Magyar Színházi Társaság, a MASZK Országos Színészegyesület is - az MTI-hez eljuttatott közleményben - tudatta, hogy Agárdy Gábor, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze, Budapest díszpolgára, Szeged megyei jogú város Pro Urbe díjasa csütörtökön elhunyt. Az Iglódi István, a Pesti Magyar Színház igazgató-főrendező által jegyzett közlés szerint az elhunyt színművész temetéséről később intézkednek.

Agárdy Gábor 1922. augusztus 2-án született Szegeden. Először nyolcéves korában lépett színpadra: játszott a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd az Országos Színészegyesület színésziskolájába járt, 16 éves korában mint "táncos boy és kardalos" leszerződött a szegedi Városi Színházhoz. 1941-ig játszott szülővárosában, ezután vándorszínész lett. 1942-ben katonai behívóval tábori színházba, majd az orosz frontra, végül hadifogságba került. Kilenc hónap múlva tért haza, majd évekig vándorszínészként járta az országot kisebb-nagyobb vidéki társulatokkal.

A Miskolci Nemzeti Színház 1949-ben fogadta tagjai közé, Agárdy Gábor három évvel később Budapestre került, s a Fővárosi Operettszínház tagjaként egyre népszerűbb lett.

Három év után átszerződött az Ifjúsági, később Petőfi Színházba, ahol - saját bevallása szerint - pályafutása legszebb tizenkét esztendejét töltötte el. Majdnem háromszázszor alakította ott Katz tábori lelkészt Hasek Svejkjében, és több mint kétszázszor Brecht Bicska Maxiját a Koldusoperában.

1964-ben a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, ahol 1989-ben örökös tag címet kapott. 2000-től haláláig a Pesti Magyar Színház művésze volt. A Nemzeti Színház falai között több mint félszáz szerepet formált meg. Filmes és televíziós szerepeivel együtt alakításainak száma meghaladta a százat.

Agárdy Gábor 1954-ben játszott először filmben, gyakran osztottak rá parasztemberes szerepeket vagy éppen karakterisztikus figurákat. Ilyenek voltak például az Égimadár, a Csempészek, az Akiket a pacsirta elkísér, az Egy magyar nábob vagy az Egri csillagok és a Retúr című alkotásokban játszott felejthetetlen szerepei.

A színművészeten kívül a festészetben is maradandót alkotott. 1967-óta több önálló kiállításon is bemutatták ikonfestményeit, amelyek közül néhány mestermunka megtalálható a Pannonhalmi Apátságban, az oroszországi Danyilov Kolostorban vagy éppen a Vatikánban.

Művészetét 1958-ban és 1962-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el. 1968-ban Érdemes művész, 1980-ban Kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1985-ben kapta meg, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, 2002-ben ehhez még a csillaggal-fokozatot is átvehette. 2000-ben a Nemzet Színésze lett. 2002-ben választották meg Budapest díszpolgárává.
(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
Aforizmák
„ A bölcs udvariassága, hogy színleli a középszerűt."
Balázs Tibor
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ