90 éve halt meg Frank Wedekind
Dátum: 2008. március 7., péntek, 12:29
Kilencven éve, 1918. március 9-én hunyt el Münchenben Frank Wedekind német drámaíró, költő.

Hannoverben született 1864. július 24-én, anyai ágról magyar gyökerei is voltak. Gyermekkora viharos családi veszekedések közepette telt, amit egy idő után megelégelt és hátat fordított a családi kastélynak. Münchenben irodalmat és jogot hallgatott, de inkább a Maggi cég reklámfőnöke lett. Itt ismerkedett meg Gerhardt Hauptmann-nal, de barátságuk gyorsan véget is ért. Hauptmann egy darabjában felhasználta a zajos Wedekind-családról szóló történeteket, válaszul Wedekind kikarikírozta Hauptmannt és stílusát. Hasonlóan kudarcos volt Strindberggel kötött barátsága is, mivel - a rossz nyelvek szerint - elcsábította annak feleségét, s gyermekük is született.

Wedekind, aki dolgozott cirkuszi titkárként is, apja halála után már megengedhette magának, hogy örökségéből csak az irodalomnak éljen. Igazi bohém volt, ideje nagy részét kávéházakban, színházakban töltötte színészek, artisták, táncosok, írók körében. 1891-ben készült első darabja, A tavasz ébredése olyan leplezetlen nyíltsággal ábrázolja a serdülőkori szexualitást, hogy a groteszk-szatirikus tragédiát egészen 1905-ig nem is engedték bemutatni. 1896-tól a Simplicissimus című élclap újságírója volt, egy II. Vilmos császárt gúnyoló verséért várfogságra is ítélték. Kiszabadulása után kabarészínész és rendező lett, saját verseit adta elő lantkísérettel, később saját drámáiban is játszott, Felix Salten szerint rendkívüli színész volt.

Wedekind legtöbb művében az emberi szexualitás, a természetes ösztönök és az ezek elfojtására irányuló társadalmi-erkölcsi konvenciók közötti összeütközést vitte színre, nem is tagadva, hogy ő maga a romlatlan természetesség, a gúzsba nem kötött lélek pártján áll. E téma legmegrázóbb feldolgozása Lulu, amelyet az 1895-ös A föld szelleme és az 1901-es Pandora szelencéje című drámáiból dolgozott össze. Az utóbbi 1905-ös bemutatóján Hasfelmetsző Jack szerepét maga a szerző játszotta, Lulut pedig Tilly Newes, akit később Wedekind feleségül is vett. A viharos házasság során a szexuális szabadságot hirdető író féltékenységével gyötörte nejét, aki egy ízben öngyilkosságot is megkísérelt emiatt.

Későbbi drámáiban a társadalom peremén élők, bohémek, prostituáltak, bűnözők, szélhámosok, az általa ötödik rendnek nevezett csoport világát ábrázolta, nem kevés társadalomkritikai éllel. Komoly sikert arattak a Keith márki, a Nicoló király avagy ilyen az élet, a Haláltánc, a Muzsika című darabjai. Az első világháború idején a cenzúra csaknem minden darabját betiltotta, ám az ifjúság lelkesedett értük. Naplójegyzetei csak jóval halála után, 1986-ban jelentek meg. A Lulu - amelyből Alban Berg írt operát - talán a legtöbbet játszott műve, nálunk először 1983-ban játszották Miskolcon, idén a Pesti Színházban vitték színre.

Magyarra Kosztolányi és Karinthy is fordította verseit és novelláit, válogatott drámáit 1980-ban jelentette meg az Európa Kiadó.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)

 


Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ Soha a szobrot nem fogja az oltáron imádni az, aki fatörzs korában ismerte a kertben. "
Gracián
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ