
Másodszor volt a Mittelfest vendége a Közép-Európa Táncszínház: július 24-én Duda Éva Aréna című előadásával lépett fel a társulat az észak-olaszországi Cividale del Friuliban megrendezett, idén 19 éves fesztiválon, a San Francesco kolostor udvarán kialakított szabadtéri színpadon.

Az idei nyáron két alkalommal is Németországba látogat a Tünet Együttes az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban megrendezésre kerülő NRW Scene Ungarn összművészeti kulturális fesztivál keretében. A társulat Nincs ott semmi című előadásával Kölnben már elnyerte a német közönség lelkesedését, július 21-én és 22-én pedig Bielefeldben mutatkozik be.

Megjelent Kaán Zsuzsa legújabb könyve
A Magyar Állami Operaház Székely Bertalan Termében, a 2009/2010- es színházi évad utolsó napján a Magyar Állami Operaház Budapest, valamint a Nemzetközi Tánc- és Kultúra Alapítvány közös rendezésében megtartották Kaán Zsuzsa tánctörténész legújabb kötetének sajtóbemutatóját.

Különleges produkcióra készül hazánk két nemrégiben alakult, a népzenét, a népi kultúrát, új, modern felfogásban feldolgozó formációja, a Holdviola zenekar és a Presidance Company táncegyüttes.
Táncművészet
Mintegy félezer fellépő mutatja be produkcióját a június 24-én kezdődő VII. Magyar Táncfesztiválon Győrött. A hat plusz egy napos programot ugyanannyi helyszínen rendezik meg.

Meztelen vacsora a Művész moziban
Egy pillanat, és átkerülünk a másik világba. Arra a képzeletbeli síkra, ahol semmi sem a valóság, bár lehetne. Ott van, és még sincs. Részesei lehetünk azoknak az álmoknak, vágyaknak, melyeknek a valóra váltása még várat magára, vagy éppen elérhetetlen a számunkra. Itt azzá válhatunk, akivé csak akarunk. Minden gesztusunk, mozdulatunk, új értelmet nyer.
Öt kortárs balett a Magyar Nemzeti Balett bemutatóján
A Magyar Állami Operaház 2009/2010-es évadjának utolsó bemutatója a Magyar Nemzeti Balett Örvényben című produkciója lesz június 5-én és 6-án. A modern táncesten öt különböző nemzetiségű és korú kortárs koreográfus alkotásaival ismerkedhet meg a közönség.

Magyarországot (is) alaposan feltérképező turnéra jött el – vasárnap még Debrecenben is táncoltak – a világhírű ír tánccsoport, a Michael Flatley nevével fémjelzett Lord of the Dance.
A tánc világnapja alkalmából Bretus Mária Liszt Ferenc-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára és Orosz Adél Kossuth-díjas balettművész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze kapja a Magyar Táncművészek Szövetségének életműdíját - tájékoztatott a szövetség csütörtökön.

Gálaesttel és szakmai díjátadóval ünneplik a tánc világnapját a magyar táncművészek, de a nagyközönséget is számos izgalmas programmal várják csütörtökön: a fővárosi Merlin Színházban például 24 órás táncmaratont rendeznek.
Május 5-én szerdán 19-órakor látható a Frenák Pál Társulat: Seven című előadása a Művészetek Palotájában. A darab premierjére – a társulat tíz éves fennállását ünneplő eseménysorozat részeként – a Művészetek Palotájában került sor tavaly novemberben. Az előadás – bár új helyszínen, új közönség előtt debütált -–óriási sikert aratott. A megújult tematika és a letisztult forma nem csak itthon, hanem – december közepén – Franciaországban is meghódította a közönséget.
A Faun című táncelőadás témaválasztása bizonyos tekintetben folytonosságot alkot korábbi előadásaim világával, ahol személyiségünk átalakulásait, emberi és állati, valódi és fiktív oldalaink összetalálkozását, konfliktusait és az ebből eredő transzformációkat kutattam. A Faun az állati, misztikus, mitologikus szélsőségek, mesebeli karakterek irányába halad tovább, ahol a fantázia elvarázsolt, egyszerre elbűvölő és néha sötéten fenyegető világa kap nagyobb teret.
A break és Bach találkozásából született rendhagyó előadás Berlinben egy díjnyertes tánccsoport és egy avantgárd zenei igazgató jóvoltából

Két egymást követő napon, két helyszínen, egy előadás. A PR-Evolution Dance Company Blue Man című darabja fog vendégszerepelni augusztus 7.-én az Esztergomi Nyári Játékokon, és augusztus 8.-án az Ördögkatlan Fesztiválon Nagyharsányban. A Blue Man idén elnyerte a Fringe Fesztivál Szakmai díját, és Pécs után most újra látható lesz vidéken.
A IV. Esély a Művészetre Nemzetközi Tánckurzus és Transit Kortárs Táncfesztivál nagyjából 120-130 főt fogad július 19–24. között – a részvevők létszáma miatt ez lesz az ország egyik legnagyobb rendezvénye a saját kategóriájában.
Táncművészet
Az Európai Unió tagállamai másfél évenként hármas csoportokban töltik be az EU soros elnöki tisztségét. 2010. január 1. és 2011. június 30. között Spanyolország, Belgium és Magyarország az EU Tanácsának soros elnökei. A soros elnökséget – amely az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa üléseinek szervezési feladatait látja el –, a tagállamok félévente cserélik egymás között: 2010. július elsején Belgium veszi át Spanyolországtól a soros elnöki tisztséget, amelyet 2011. elején Magyarországnak ad tovább.
Táncművészet
Az olasz Ferdinando Iannaccone - Yulia Musikhina páros győzött szombaton este a Savaria Nemezetközi Táncverseny keretében megtartott IDSF Latin Európa Kupán, melynek eredményhirdetését kevéssel éjfél előtt tartották.
Táncművészet
„A szürke hétköznapok mellett kell az élmény, óhatatlanul kellenek az ünnepek! Kell, hogy apropó legyen egy, a családunk, barátaink vagy akár üzleti partnereink körében eltöltött színházi élmény vagy étterem kedvéért ünneplőbe öltözni kívül és belül.” /Román Sándor/

Május 27-én csütörtökön újra látható a Duna Művészegyüttes: Barocco című produkciója a Nemzeti Táncszínházban.

2006-ban mutatta be a Frenák Pál Társulat a Mil An című kompozícióját, melyben az ember méretű marionettfigura, valamint az egyre inkább bebábozódó hús-vér élőlény végteleníthető kettőse kapott főszerepet. A 2009-es Twins ennek a korábbi koreográfiának az ikerdarabja. Két táncos, két maszkos figura: hol iker-bábuként, hol iker-testvérként keresik az egység, az összetartozás, az elszakadás, az egyedüllét, a magány állapotait.
A 85 éves korában elhunyt Falvay Károly táncos, koreográfus, szakíró temetése május 14-én, pénteken 10.15 órakor lesz Budapesten, az Új köztemetőben – tudatta a Nemzeti Táncszínház igazgatója, Török Jolán hétfőn.
A tánc világnapjának magyarországi üzenetét az idén Zsuráfszky Zoltán Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Honvéd Táncszínház művészeti igazgatója fogalmazta meg. A köszöntőt csütörtökön este Budapesten, a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában tartandó gálaesten olvassa fel a művész.

Április 29-én és 30-án 20-órától látható a Természetes Vészek Kollektíva
és Gergye Krisztián: Vér-Reflex című Performanszínháza.
Május 6. és 10. között immáron kilencedik alkalommal rendezik meg az L1 Kortárs Táncfesztivált – teret és helyet adva a magyar és külföldi alkotóknak, sokszor a társművészeteket is vendégül látva. A tánc-színházi előadásokkal idén két helyszínen, a Bakelit Multi Art Centerben és Gödör Spicc Színpadán találkozhatunk majd.

Hasonlóan a tavalyi évhez, a Cívis Táncegyesület idén is gálaesttel ünnepli meg a Tánc Világnapját 2010. április 29-én, 19 órakor Debrecenben a
Csokonai Színházban.
