A madárinfluenzától fertőzött, görcsökben agonizáló tyúkok inspirálták azokat a tánclépéseket, amelyekre már egy héttel a kór megjelenése után rázni kezdték magukat az emberek egy elefántcsontparti szórakozóhelyen.
A tánctechnikákkal párhuzamosan jöttek létre a testtel foglalkozó tudományok, mozgásrendszerek, módszerek, melyek még ma is szerves részét képezik különböző táncképzéseknek, táncosok, koreográfusok mindennapi tréningjének. Kipróbálható lesz többek között, a Pilates technika, a FeldenKrais módszer és a Skinner Release technika is.
Május 20-án és 21-én 20-órakor látható a MU Terminál C Est -„Zyklon-b" című táncmű Gergye Krisztián és a Nomen est omen című táncelőadás Goda Gábor koreográfiájával, a MU Terminál csapatának produkciójában.
A Nemzeti Táncszínház sajnálattal közli, hogy a Debreceni Balett ma estére tervezett Jövő-menők című előadása technikai okok miatt elmarad.
Az európai műveltség több évezredes történelme a mítoszok ködébe vész... Az antik világ, a népvándorlás hullámai s a kereszténység évszázadai után létrejött egy egységes és mégis változatos kultúra ezen a földrészen, melyet a mi hagyományaink is hitelesen közvetítenek.
Május 26-án és 27-én 20-órakor kezdődik a TRIPLEX – Egy este, három előadás címet viselő produkció a MU Színházban.
Táncfórum No.6 címmel programsorozatot rendez a tánc világnapja alkalmából a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége csütörtöktől Budapesten. A táncművészet világnapját a Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére, 1983 óta szerte a világon április 29-én ünneplik, arra emlékezve, hogy 1727-ben ezen a napon született a klasszikus balett óriásának tartott Jean Georges Noverre francia táncos.
A tranzit az emlékezet metaforája: állandóan változó tartalmú, táguló-szűkülő, színesedő-szürkülő, átmeneti és állandó lakókkal teli tér. Ők alkotják személyes, egyedi tapasztalatainkat, álmainkat, képzeletünk nyomait, tudásunkat, kultúránkat, emlék-valóságunkat.
Az Orkesztika Alapítvány 1999-ben hirdette és 2000 óta rendezi meg Szóló-, 2002 óta Duó Tánc Fesztiválját. Az eddig megrendezett fesztiválokhoz hasonlóan azzal a célkitűzéssel, hogy az előírt pályázati feltételeken túl, kötöttségektől mentesen, minél többen tudják bemutatni – válogatás nélkül – önálló koreográfiai munkájukat.
Május 6-án 20.30-kor lesz a Közép-Európa Tánszínház: Nagyvárosi ikonok című előadása a Trafóban. A produkció koreográfus-rendezője Horváth Csaba.
Dimcsev a színházi tanulmányait követően 2001-óta számos nemzetközi tánckurzuson vett részt. Folyamatosan készít saját koreográfiákat hazai és külföldi partnerekkel, Európa-szerte játszik fesztiválokon, valamint zenét szerez, kísérleti filmekben játszik és fotózik.
Markó Iván-Keveházi Gábor Emberi Himnusz című táncjátékát május 8-án mutatják be a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Hangversenyteremben.
A Nemzeti Táncszínház sajnálattal közli, hogy a ma este 19-órára tervezett Két alkotó egy színpadon sorozat (Two in one, Szabó Réka) előadása technikai okok miatt elmarad.
2006. május 27-én – Magyarországon első alkalommal – kerül megrendezésre az Országos Sztepptánc Fesztivál a Budapest Bábszínházban.
Két sikeres és emlékezetes este után, 2006-ban kétnaposra bővült, és mint neve is mutatja, a táncelőadások felé is nyitott, a Budapesti Tánc és Performance Fesztivál. A sajátos, klasszikus előadóművészeti kategóriákba nehezen sorolható darabokat 2006. május 20-21-én mindkét napon 19-órától lehet látni a budapesti Gödör Klubban.
A hagyományteremtő szándékkal első alkalommal 1998-ban megrendezett I. Magyar Táncfesztivált követően 2000-ben és 2002-ben és 2004-ben is nagy sikerrel szervezte meg a Nemzeti Táncszínház Kht. a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Győri Balett a rendezvényeket.
A Trafóban egy est keretében a közönség Marie Chouinard szóló-munkásságának két fontos momentumával ismerkedhet meg: egy mára már mérföldkőnek számító klasszikussal, valamint egy friss és merész mozgáskísérlettel.
Marie Chouinard csoportos koreográfiájában ismét egy klasszikus zeneműhöz, Johann Sebastian Bach Goldberg Variációk című munkájához nyúl. A tőle megszokott könnyedséggel és játékossággal kezeli mind a hang- és a mozgásanyagot, mely az előadásban szerves egységgé kovácsolódik.
Táncgálát rendez május 1-jén, hétfőn a Fővárosi Operett Színházban a Táncművészet című folyóirat, egyúttal átadják az EuróPAS Magyar Táncdíjat a tánc világnapja és Magyarország EU-csatlakozása tiszteletére.
Harmadjára mutatkozik be a MU Terminál csapata izgalmasnak ígérkező két új koreográfiával. Ez alkalommal Goda Gábort és Gergye Krisztiánt kérték fel, hogy a fiataloknak (Hargitai Mariann, Harka Máté, Ilkay Turkoglu, Katonka Zoltán, Sebestyén Tímea, Szőllőskey Dóra, Virág Melinda) alkotói munkásságukból ízelítőt adjanak.
A 2006. április 27-ére meghirdetett Magyar Mozdulatművészeti Társulat: Szárnyak nélkül című előadása helyett a Káin-Ábel című produkció látható a Nemzeti Táncszínházban.
A Trafó és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére szakmai díjat alapított.
2006. május 4-én csütörtökön 20:30-kor lesz – a 2006-ban Lábán-díjat elnyert – Frenák Pál Társulat: Fiúk című táncelőadása a Trafóban.
Ugyanazon időben, ugyanazon térben egy férfi, egy nő. Mindig másképp, más szituációban, más kapcsolattal kettejük közt. Mellérendelt, vagy alárendelt viszonyban, feszültséggel telve és az eggyé olvadás nélkül.
A Tánc Világnapját 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünneplik táncelőadásokkal szerte a világon. Ez a táncművészet legnagyobb ünnepe, amelyhez kapcsolódóan a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége immár hatodik alkalommal rendez fesztivált.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ Szép keze van, csakugyan... De képzelje el, milyen csúnya volna ugyanez lábnak!"
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ