III. Nemzetközi Táncfilm Fesztivál
Dátum: 2007. október 1., hétfő, 19:48
A harmadik alkalom már egy valódi hagyomány kezdete, s bizony a BØF és a Műhely Alapítvány által életre hívott EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztivál éppen harmadszor kerül megrendezésre az idén október 15.-től 17.-ig a Művész Moziban.
A seregszemle egy Magyarországon is komoly múlttal rendelkezô, de hosszú időre igencsak teret vesztett műfaj klasszikus darabjaiból és legfrissebb terméséből válogat. Programjában korábban helyet kapott már Peter Greenaway, Mészáros Márta, Grunwalsky Ferenc rendezése, Bozsik Yvette, a Rosas, vagy a DV8 társulat előadásának mozgóképes változata. 

A 2007-es válogatás a legfrissebb amerikai, angol, japán és olasz művészek alkotásaiból merít, és első alkalommal kerül a programba tánc-dokumentumfilm, az előadásairól itthon is jól ismert Emio Greco | PC formációtól. A fesztivál különlegessége lesz a negyvenes-ötvenes évekbe tett időutazás: Maya Deren, a műfaj egyik úttörőjének kísérleti filmjei feltehetően a bennfentesek számára is revelációként hatnak majd.
A három nap során alkalmunk lesz találkozni magyar produkciókkal és készítőikkel is, többek között: Kasza Gábor - Hód Adrienn,  Salz Gabriella - Jenny Haack,  Szabó Péter - batarita és Csernák Boldizsár - Ladjánszki Márta alkotópárosokkal, akik Sőrés Zsolt filmesztétával beszélgetnek majd táncfilm készítésről, a műfaj sajátosságairól. A fesztivál zárónapján, a szintén októberben tartott négynapos nemzetközi táncfilmes műhelymunka során született etűdöket is megnézhetjük majd.

Aki a korábbi alkalmakról lemaradt, egy 'best of' válogatás keretében az előző évek legizgalmasabb darabjait is megtekintheti idén.

Az EDIT2007 újabb egyedi lehetőség arra, hogy a szakma és a közönség ízelítőt kaphasson abból, miként gondolkoznak és gondolkodtak a világ művészei mozgásról, testről, koreográfiáról, illetve tánc és celluloid kapcsolatáról.

Program:
Október 15. 18h - Best of EDIT2005-2006
Október 15. 20h - Rövidfilmek I., utána beszélgetés
Október 16. 18h - DokuBlokk - táncdokumentumfilm
Október 16. 20h - Rövidfilmek II.
Október 17. 18h - Időutazás Maya Derennel | Az amerikai avantgard film
Október 17. 20h -  Rövidfilmek III., Tánc/Film/Mű/Hely workshop prezentáció

Október 15-16-17. 17-18h AKCIÓK - batarita társulat

Információ: www.wsf.hu/edit

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„Az ember olyan, mint az olajbogyó: akkor adja ki magából, ami benne a legjobb, ha sajtolják."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ