A Békéscsabai Jókai Színház, a Magyar Írószövetség és a Bárka folyóirat egyfelvonásos drámapályázatára tíz nappal a meghirdetése után már tíz egyfelvonásos mű beérkezett a színház titkárságára. Akik még pályázni szeretnének, azoknak igyekezniük kell, hiszen február 24-e péntek a leadási határidő.
A zeneszerzői maratonok sorát Mozart alkotásaival folytatja február 26-án a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Művészetek Palotája (Müpa). A programot beharangozó keddi tájékoztatón bemutatták a BFZ ügyvezető igazgatói posztján Körner Tamást követő Stefan Englertet és helyettesét, Erdődy Orsolyát.
Csütörtök délben kezdődött a Magyar Filmszemle, amelynek apropóján, a magyar filmszakma és filmforgalmazás helyzetéről a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnökével, a Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendezővel, Duló Károllyal beszélgettünk.