Meghalt Téri Tibor koreográfus
Dátum: 2008. október 3., péntek, 8:07
Életének 95. évében csütörtökön elhunyt Téri Tibor táncos, koreográfus, a Magyar Táncművészek Szövetségének első főtitkára - tudatta a szervezet.

Téri Tibor táncos, koreográfus 1914. szeptember 25-én született. Fiatal táncosként dolgozott Milloss Auréllal és Szentpál Olgával, 1949 és 1952 között a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének tagja volt.

A Magyar Táncművészek Szövetségének létrehozásakor, 1948-ban ő töltötte be elsőként a főtitkári posztot.

Az 1956-57-es színházi évadban Téri Tibor a Miskolci Nemzeti Színházban balettkart szervezett, amellyel három egyfelvonásos darabot, a Babatündért, A rózsa lelkét és a Bolerót mutatta be a diósgyőri vasgyári művelődési házban. Az OKISZ Erkel Ferenc Néptáncegyüttes alapító koreográfusaként is ismert.

Az Eck Imre nevéhez kapcsolt Pécsi Balett elődjét is Téri Tibor hozta létre 1959-ben. Abban az évben ugyanis a frissen végzett balett-táncosok közül többet nem tudott a budapesti operaház szerződtetni, így került Pécsre Medveczky Ilona, Stimácz Gabriella, Rónai Mária, Csifó Ferenc és Fodor Antal.

Téri Tibor temetéséről később intézkednek.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ A paradicsomban kellemesebb a klíma, a pokolban viszont jobb a társaság."
Tristan Bernard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ