BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
A tánc világnapja
Dátum: 2009. április 29., szerda, 17:06
A tánc világnapjának magyarországi üzenetét az idén Kiss János Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, a Győri Balett igazgatója fogalmazta meg. A köszöntőt szerdán este Budapesten, a Művészetek Palotájában tartandó ünnepi előadás előtt olvassa fel a szerző.

Az alábbiakban formai változtatás nélkül, szó szerint közöljük az érdemes művész üzenetét. A szöveget a Nemzeti Táncszínház juttatta el az MTI-hez.

„Irigylem a táncosokat, irigyellek benneteket, mondta nekem a közelmúltban egyik magyar kortárs költő barátom. Azért, mert a tánc nem csak a szellem, de a test költészete is egyben. Nem beszélve arról, hogy a puszta test megszólalása, „beszéde” ősibb, elemibb és humánusabb mindennél, ami a földkerekségen létezik. Még oázni sem tudunk az áldott anyaméhben, amikor már táncolni igen. A tánc nyelve ráadásul érthető a világ bármely szegletében, nem kell hozzá szótár, nem kell hozzá műfordító.

Nem irigyellek benneteket, táncosokat – folytatta –, mert ilyen gyönyörűségesen nehéz és ilyen rövidre szabott művészi pálya sincs még egy a világon.

Csak megerősíteni tudom barátom szavait ezen az ünnepnapon, amikor egy kicsit nagyobb reflektorfénybe kerülünk.

De mi nem szeretnénk, ha ez a fény csak egyetlen napig esne miránk. Fájó közhely, amikor azt mondom, hogy világválság van, háború a lelkekben, s ilyenkor hallgatnak a Múzsák. Kedves Barátaim, hát a mi Múzsáink ne hallgassanak!

Fogjunk össze valamennyi táncművészeti ág megbecsüléséért, a néptánctól a klasszikus baletten át a kortárs műfajig, egymásért és nem utolsó sorban Önökért, Kedves Közönség! Mozgassunk meg minden létező követ annak érdekében – az oktatástól az egyéni elismerésig –, hogy ne legyen többé mostoha műfaj a Tánc!

„Ilyen nehéz időkben morális kötelezettségünk a tánc jövőjének keresése, és az, hogy minél szélesebb rétegeket vonjunk be ebbe a csodálatra méltó tevékenységbe” – üzeni ünnepi köszöntőjében professzor Alkis Raftis, a Nemzetközi Tánc Világtanács elnöke. Legyen így, így legyen! Isten éltesse a Tisztes Táncosipart!

Kiss János, Kossuth-díjas Érdemes Művész, a Győri Balett igazgatója”

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ