BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Nemzetközi balettkurzus az Operaházban
Dátum: 2009. június 30., kedd, 10:34
Június 29-én kezdetét vette a Magyar Nemzeti Balett által szervezett, július 24-ig tartó nemzetközi nyári balettkurzus a Magyar Állami Operaházban.
A Keveházi Gábor balettigazgató szakmai irányításával megrendezett kurzusra klasszikus előképzettséggel rendelkező táncművészek jelentkezhettek. Az Operaház a tehetséges pályakezdők és ifjú művészek továbbfejlődéséhez a legjobb magyar, orosz és francia balettmestereket – köztük Pongor Ildikót, Slava Muchamedovot és Raza Hammadit – biztosítja.

A négyhetes képzés végén, július 23-án a nyári kurzus résztvevői egy nyilvános, kétrészes próbatánc keretében adnak majd számot tudásukról az Operaház színpadán. A műsor első részében Keveházi Gábor, Pongor Ildikó és Raza Hammadi tart egy különleges, egyszeri és megismételhetetlen balettórát a közönség nyilvánossága előtt. Majd a második részben repertoár részleteket mutatnak be a növendékek, és előadják Raza Hammadi külön erre az alkalomra készített új koreográfiáját is.

Az este 7-órakor kezdődő előadás nemzetközi próbatánc is egyben, hiszen a kurzusra tizenöt vezető európai balettegyüttes igazgatója érkezik majd, akik lehetőséget kapnak arra, hogy szerződést kínáljanak az általuk legjobbnak ítélt művészeknek.

2009. július 24-én a Magyar Állami Operaház Székely Bertalan termében nemzetközi táncszakmai szeminárium és kerekasztal beszélgetés zárja a kurzust, amelyen a balettigazgatókon kívül neves művészeti szakemberek is részt vesznek.  

 A szemináriumon előadást tart Devin Fidler, az International Business Trends Center (Nemzetközi Üzleti Trend Központ) igazgatója. Az elismert jövő-kutató és tanácsadó körvonalazza majd a fundraising, vagyis az adománygyűjtés trendjeit és stratégiáit, valamint a művészeti  ágak támogatásának jelenleg aktuális, nemzetközi gyakorlatát.
 
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ Senki sem azonos látszatainak összegével."
Paul Valéry
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ