Frenák társulata a Müpában
Gyökértelenül
Dátum: 2010. szeptember 21., kedd, 8:18
Frenák Pál táncos-koreográfus 1999-ben tért vissza Magyarországra, hogy megalapítsa francia-magyar táncegyüttesét. A hazai táncéletbe egy radikálisan új stílust hozott a maga dinamikus mozgásvilágával, újfajta érzékenységeivel, a verbális üzeneteken túlmutató kifejezési formáival. Innovatív tér- és testhasználata meghatározó hatással volt a hazai kortárs tánc fejlődésére. Új, Seven című darabjának premierjére – a társulat tíz éves fennállását ünneplő eseménysorozat részeként – a Művészetek Palotájában került sor tavaly novemberben.

Az előadás - bár új helyszínen, új közönség előtt debütált - óriási sikert aratott. A megújult tematika és a letisztult forma nem csak itthon, hanem – december közepén – Franciaországban is meghódította a közönséget. Az előadást szeptember 28-án újra láthatjuk a Művészetek Palotájában.

 

Az új koreográfiát Frenák Pál ugyanazon emlékképei inspirálták, amelyek annak idején a Gördeszkák című korai munkáját is. Mintha az elmúlt évek témái – párkapcsolatok, szexualitás, nemi identitás - háttérbe húzódnának és inkább a magányos egyén és a csoport belső, pulzáló állapotai, a társas lét felbomlásának és újjáépülésének dinamikája foglalkoztatná. A Seven című koreográfiájában a posztkoloniális irodalomból jól ismert entre-deux élményt próbálja táncban megragadni. Ez a kétlakiság: az anyakultúrától való elszakadás, valamint az új közegbe való beilleszkedés érdekli. Az a köztes állapot, mely nem létezhet a gyökértelenség felszabadító, ám egyben nyomasztó és soha meg nem szűnő érzése nélkül.

Az átalakulás, az átmenet érdekli, az a határvonal, amely a letisztult formák és kész identitások között húzódik. A kételyekkel terhes, köztes állapot, amelyben csak pillanatokra mutatkozhat meg bármi is egyértelműen és vitathatatlanul. A színpadi tér és az elasztikus térformák – mint azt Frenáknál már megszokhattuk - ennek az állandó mozgásnak, a táncosok robbanékony jelenlétének adnak markáns, értelmezhető kontúrokat.

Koreográfia és szcenográfia: Frenák Pál
Koreográfus-asszisztens: Nelson Reguera

Táncosok: Fekete Zoltán, Holoda Péter, Jantner Emese, Simet Jessica, Major László, Nelson Reguera

Alpin technika: Ferenci Miklós
Zene: Gilles Gauvin
Hang: Hajas Attila
Jelmez: Szabó Gergely
Technikai vezető: Molnár Péter

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Bármiben hiszel is, meghalsz, de ha semmiben sem hiszel, már élő halott vagy."
Kertész Imre
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ