BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Interaktivitás a kirakatban
Dátum: 2010. november 10., szerda, 10:28
A Tünet Együttes „Nincs ott semmi” témában meghirdetett pályázatára érkezett számos munka közül végül az 1sima1fordított kreatív társulás terve került megvalósításra és a Deák téri metróaluljáró Tünet-kirakatának vitrinjébe.

A fiatal, többek között formatervezéssel, terméktervezéssel, grafikával foglalkozó csoport pályamunkája nem egyszerűen a „Nincs ott semmi” témát dolgozza fel játékosan és elgondolkodtatóan, de a társulat azonos című előadásának lényegét is megragadja. A 2010. november 24-25-én a Trafóban ismét látható produkcióban ugyanis egy interaktív videó technológia segítségével a táncosok és árnyaik egyformán élő szereplőként lehetnek jelen a színpadon, akár táncolhatnak is egymással. Az interaktivitás a kirakatban, a Tünet Együttes rendhagyó köztéri kiállításában is megjelenik. A fény a metróaluljáróban elhaladók mozgásának megfelelően világítja be az installációt, a bátrabbak pedig egy csengőgomb megnyomásával további benyomásokat szerezhetnek arról, hogy van-e ott valami. A társulat bízik benne, hogy a színház, a képzőművészet, az utcai művészet és az interaktivitás rendhagyó ötvözésével sikerül játékra bírniuk a metrózókat.

Előadás:

Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok

November 24. 19 óra, november 25. 20 óra Trafó Kortárs Művészetek Háza

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„A gonosz győzelméhez csak annyi kell, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit."
Edmund Burke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ