Virtuális koporshow
Dátum: 2011. október 19., szerda, 11:20
A halottak napját megelőző héten kel életre hamvaiból – ismét a Tünet Együttes pőrodukciójában – az egykor a Katona József Színházban játszott Gyász, méghozzá egy hat részből álló kisfilm-websorozat formájában. Október 24-én hétfőn 11-órakor debütál az első rész, majd hat napon keresztül ugyanazon órában mutatják be a groteszk virtuális koporshow következő részét.

Visszatérnek a haldokló művészet különös véglényei, mielőtt végleg eltűnnek a színház megszentelt deszkáiról. Hallható és látható lesz a csupa idézetből szőtt pókhálós szónoklat, a Halállal folytatott monológ, a halott balerina utolsó tánca, a földbe ültetett-temetett énekesnő áriája, az önmaga szobrává merevedő dalnok hattyúdala. A Kripta-revü színhelye: http://kriptarevu.blogspot.com/

„Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy nem vagyunk többé. Hosszú betegség után komikus hirtelenséggel kihúnytunk. Mintha sose lettünk volna. Jobb is, hogy a vége felé már egyre kevesebben látogattatok, az ember úgysem tud méltósággal az ágyba vizelni.
Kliséink még itt kísértenek. Nyomot hagytunk, de hogy olvas-e belőle bárki is…
Szegényebb lett a szegény világ, és még csak észre sem veszi.

Emléke örökkön él.
Vagy legalábbis amíg mi vagyunk."

JÖN! JÖN! JÖN?

Rendező: Szabó Réka

Szereplők: Elek Ferenc, Fekete Ernő, Góbi Rita, Gőz István, Hajduk Károly, Huzella Júlia, Szabó Márta, Szász Dániel
Zenészek: G. Szabó Hunor, Márkos Albert, Miskolczi Márk
Író: Peer Krisztián
Zeneszerző: Márkos Albert
Díszlet: Bagossy Levente, Szirtes Attila
Kosztüm: Nagy Fruzsina
Videó: Halász Glória, Reisinger Dávid
Koprodukciós partner: Katona József Színház


Fotó: Szilágyi Lenke
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ Ami lámpafényben igaz, az nem mindig igaz napfényben."
Joseph Joubert
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ