Tűz és víz birodalmában
Dátum: 2006. július 7., péntek, 8:34
A Szegedi Kortárs Balett előadásával, az Új Világ című tánc-show-val indul a hetvenöt éves Szegedi Szabadtéri Játékok jubileumi évadja pénteken este.

A Juronics Tamás rendezõ-koreográfus által színpadra állított darabban - melyet a nyitóelõadáson kívül még egy alkalommal láthat a közönség - a magas színvonalú művészi megvalósítás monumentális technikai megoldásokkal párosul. A tűz és a víz birodalmában játszódó elõadáson elõször hatalmas lángnyelvek csapnak fel, a második felvonásban pedig közel 100 köbméter víz árasztja el a Dóm téri színpadot.

A fesztiválon újra műsorra tûzik 2005 sikerdarabját, a Csárdáskirálynõt; az Alföldi Róbert rendezte operett július 14-tõl látható. Július 28-án - a Budapesti Operett Színházzal koprodukcióban - pedig a Rudolf című musical szabadtéri világpremierje lesz Szegeden.

Neves hazai és külföldi művészek közreműködésével idén is lesz dixie-gála a Dóm téren, augusztus 10-én pedig a Bartók emlékév jegyében összeállított ingyenes ajándékkoncerttel várja a Szegedi Szimfonikus Zenekar a nézõket. Az évad zárásaként Erkel Ferenc Bánk bán című operáját mutatják be világhírű művészek közreműködésével.

A szabadtéri játékok szervezõi idén számos újdonsággal várják a vendégeket: a legkisebbek a harmincas évek hangulatát idézõ játszóházban tölthetik el a délutánokat, az elõadásokat követõen pedig ingyenes éjszakai koncertre invitálják mindazokat, akik a produkciók után még tovább élveznék a város kellemes nyáresti hangulatát.

(MTI)

Fotó: www.szegediszabadteri.hu

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ