A Bozsik Yvette Társulat táncelőadásával zár vasárnap a Chagall-Ámos ikerkiállítás
Dátum: 2014. január 1., szerda, 13:15

Meghosszabbítva tart nyitva szombaton és vasárnap a Marc Chagall és Ámos Imre művészetét bemutató ikerkiállítás, amelynek vasárnapi zárásán a Bozsik Yvette Társulat táncelőadása látható majd a Magyar Nemzeti Galériában Budapesten.

Marc Chagall orosz-francia festőművész 65 alkotását, köztük az Élet (La vie) című főművét is felvonultató Háború és béke között című tárlatot Ámos Imre a "magyar Chagall" a háború örvényében 1937-1944 című 45 munkából álló válogatása kíséri. A két tárlat Chagall és Ámos festészetének párhuzamosságait mutatja be - közölte a nemzeti galéria az MTI-vel.

A tájékoztató szerint gyerekeknek szóló tárlatvezetéseket tartanak csütörtökön és pénteken délelőtt, míg szombaton és vasárnap meghosszabbított nyitva tartással, este hét óráig várják az érdeklődőket a múzeumba.

A vasárnapi záráson Igor Sztravinszkij Tavaszi Áldozat című művéből táncol el részletet a Bozsik Yvette Társulat, mások mellett Fülöp Tímea és Vati Tamás közreműködésével.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„A vereség tudomásulvétele a győzelem kezdete."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ