Németországi turnéra indult a Győri Balett
Dátum: 2014. január 7., kedd, 21:37

Vasárnapig Németországban vendégszerepel a Győri Balett. A társulat kedden utazott el, és négy városban mutatja be La vie en Rose - Rózsaszínház című táncjátékát – tudatta a Győri Balett az MTI-vel közleményben.

A közlemény szerint a 34 fős stábot kiegészíti egy zenés-prózai színész is. A Győri Nemzeti Színház művésze, Rupnik Károly a darab egyik főszerepét alakítja.

A La vie en Rose – Rózsaszínház című táncjátékot 2011 őszén mutatta be a Győri Balett. A belga koreográfus, Ben van Cauwenbergh nagy sikerrel játszott darabja a párizsi sanzonok hőskorát mutatja be egy utcai harmonikás, Jef élményein keresztül. A műben felcsendülnek többek között Edith Piaf, Maurice Chevalier, Gilbert Bécaud és Jacques Brel örökzöldjei, miközben életük is megelevenedik.

A Győri Balett az elmúlt 17 évben rendszeresen turnézott német nyelvterületen.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ Addig káromkodjunk, amíg lehet, mert az égben már tilos lesz."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ