Budapesten lép fel a koreai Do Dance táncegyüttes
Dátum: 2014. február 15., szombat, 10:08

A koreai Do Dance táncegyüttes Az ecset énekel, a tus táncol című performansza látható a Koreai Kulturális Központban február 20-án Budapesten.

A 6 részből álló előadás koreai tradicionális, modern és kreatív táncmozdulatokkal jeleníti meg a Koreát jelképező műfajokat és történeteket. A táncegyüttes különlegessége, hogy gesztusaikkal és mozdulataikkal azokat az érzelmeket is megjelenítik, amelyeket az adott pillanatban éreznek.

Professzionális mozgásuk pedig azt az illúziót kelti a nézőkben, mintha nem is színielőadást, hanem filmet néznének. Kosztümjeik önmagukban is művészi alkotások, amelyeket az együttes tagjai készítettek hagyományos koreai hanji papírból - olvasható a Koreai Kulturális Központ MTI-hez eljuttatott közleményében.

A művészeti határokat átlépő formáció 4 tagú, előadásaikban ötvözik a kalligráfia, a tánc és a videoművészet elemeit, amelyekkel mély filozófiai gondolatokat közölnek.

A táncelőadással egy időben nyílik a fény festőművészeként híressé vált Bang Hai Ja tárlata A fény tánca címmel. Az 1937-es szöuli születésű művész a koreai absztrakt festők első generációjához tartozik, a koreai kortárs művészet egyik kiemelkedő alakja, aki 1961 óta Franciaországban él és alkot. A kiállítás március 20-ig látogatható.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ Becsaptam az inasomat!...A gazember lopja az edényemet a pincéből, és azt hiszi, hogy nem tudom. Pedig - tudom!"
Kemény Zsigmond
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ