Látogatórekordot hozott a X. Magyar Táncfesztivál
Dátum: 2014. június 24., kedd, 7:58

Látogatórekordot hozott a X. Magyar Táncfesztivál - közölte az MTI-vel hétfőn Kiss János, a Győri Balett vezetője, a vasárnap zárult fesztivál igazgatója.

A Győri Nemzeti színházban tartott előadásokra négyezernél is többen váltottak jegyet, hétből négy előadás telt ház előtt futott. A köztéri rendezvényeken - köszönhetően annak is, hogy ezek helyszínét a teátrum elől a belváros központi terére, a Széchenyi térre tették át - becsléseik szerint összesen több mint hatezren vettek részt - mondta Kiss János.

Mindez azt jelenti, hogy a labdarúgó világbajnokság dacára ötödével volt több a néző, mint tavaly - jegyezte meg az igazgató.

A szervezők korábban már utaltak arra, hogy a szabadtéri színpad elköltöztetésével a nézőszám növekedését várják, valamint azt, hogy a fesztivál a város igazi ünnepévé válik.

A színház előtt zenés pódiumszínpadot alakítottak ki, de a Rába Hotel tetőteraszán is tartottak táncelőadást. Az egyhetes fesztiválon fellépett a Pécsi Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Honvéd Táncszínház, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, a Forte Társulat, a Tünet Együttes, a Frenák Pál Társulat, a TranzDanz, a Közép-Európa Táncszínház, az ExperiDance, valamint a Győri Filharmonikus Zenekar és a Boban & Marko Markovic Orkestar is. Bozsik Yvette koreográfus pedig most rendezőként is bemutatkozott a Centrál Színházzal közösen tető alá hozott Chicago musicallel.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember."
Gálvölgyi János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ