Nyolc ország tánccsoportja a szabadkai Interetno fesztiválon
Dátum: 2014. agusztus 13., szerda, 12:37

Nyolc ország tánccsoportja vesz részt az augusztus 21-én kezdődő Interetno fesztiválon a vajdasági Szabadkán - közölték a szervezők keddi szabadkai sajtótájékoztatójukon.

A rendezvény jövő csütörtökön "nulladik" nappal kezdődik a szabadkai városháza előtti téren kialakított "Etnopolisban".

Az Interetnót idén már 13. alkalommal rendezik meg. Az augusztus 26-ig tartó fesztiválon Szerbia mellett Magyarország, Costa Rica, Lettország, Macedónia, Románia, Észak-Ciprus és Olaszország néptánckultúrájába tekinthetnek be az érdeklődők.

A hagyományokhoz híven minden koncert és táncbemutató ingyenes, illetve minden nap tartanak kísérőrendezvényeket is a felnőtteknek és a gyerekeknek. Etnopolisban kirakodóvásár, utcaszínház, olvasókuckó, hangszerbemutató, valamint gasztrofalu várja a hazai és külföldi vendégeket. Ehhez kapcsolódóan a kézművességen keresztül minden évben bemutatnak egy magyarországi tájegységet is, idén a mohácsi busókra esett a választás. Két kézművesmester szemlélteti a a busómaszkfaragást, valamint a papucs- és bocskorkészítést.

Koncertet ad többek között Palya Bea, a Karavan Familia roma folklór együttes és a szabadkai Juhász zenekar.

A főtéri programok mellett idén is táncházat és fesztiválklubot szerveznek a Népkör Magyar Művelődési Központban, ahol bárki megtanulhatja a külföldi népek táncait.

A tánccsoportok augusztus 24-én Magyarkanizsán, 25-én pedig Zentán is bemutatkoznak.

A részletes program a fesztivál honlapján, az interetno.net/hu/ oldalon olvasható.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Aforizmák
„ Az emberek nem egészségesek, hanem boldogok akarnak lenni."
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ