Nemzetközi tánckavalkád az L1danceFesten
Dátum: 2014. szeptember 9., kedd, 22:08

Izraeli táncosok előadásai és műhelygyakorlatai, japán, román és észt produkciók, valamint magyar táncosok premierjei várják az érdeklődőket szeptember 17. és 21. között az idei L1danceFest rendezvényen Budapesten.

A 13. születésnapját ünneplő fesztivál első napján a Frissek Minifesztivál keretében ad ízelítőt munkásságából Simányi Zsuzsanna, Szamosi Judit, Horváth Ádám Márton és a cseh Lukás Karásek - mondta el Ladjánszki Márta, a szervező L1 Egyesület művészeti vezetője a fesztivált beharangozó keddi sajtótájékoztatón Budapesten. Mint hozzátette, ő maga premierrel, a japán Ruri Mitoh szólóelőadással érkezik szeptember 17-én a MU Színházba.

Másnap a fesztivál történetének első román vendégelőadójától, Vava Stefanescutól - a Bukaresti Nemzeti Táncközpont vezérigazgatójától - láthat produkciót a Bakelit Multi Art Center közönsége. Szeptember 19-én Herold Eszter duettjének bemutatójával indul az este a MU Színházban, majd az észt kadrinoormets és Kadi Maria közös produkcióját követően az egyesület idei rezidense, Biczók Anna is bemutatkozik egy Meszerics Andrással és Czitrom Ádámmal közös darabbal.

Szeptember 20-án Izraelé lesz a főszerep: Uri Shafir természetes mozgásból töltekező, játékos darabbal, Nadar Rosano klasszikusabb táncelőadással, Hillel Kogan pamfletszerű duettel érkezik a Nemzeti Táncszínház együttműködésével a MOM Kulturális Központba. Az izraeli vendégelőadók közül ketten a fesztivál kísérőprogramjaiból is kiveszik a részüket. Uri Shafir Gaga órát fog tanítani, ami a jellegzetes izraeli improvizációs technika (Magyar Táncművészeti Főiskola), míg Nadar Rosano kortárs táncórával és a német Ben J. Riepe is különleges workshoppal várja az érdeklődőket (Trafó Stúdió) - mondta Ladjánszki Márta.

A fesztivál zárónapján a horvát Roberta Milevoj fény és hanghatásra építkező szólóelőadását tűzi műsorára a Jurányi Inkubátorház. A MU Színházban a cseh VerTeDance kortárstánc együttes speciális produkciója érkezik, amelynek két kerekesszékes szereplője is van.

A táncos forgatag további kísérőprogramjaként Szabó Roland szlovákiai magyar fotóművész kiállítása várja az érdeklődőket a KAPTÁR Közösségi Irodában. Az L1-portré sorozat című tárlaton az egyesület tagjainak klasszikus és különlegesebb duplaportréi sorakoznak. Ladjánszki Márta és Varga Zsolt már szeptember 16-én megkezdik a bemelegítést a fesztiválra egy ingyenes előadással a Közép-európai Egyetemen (CEU).

A fesztivál produkcióit boncolgató vitabeszélgetéseket Bálint Orsolya vezeti minden nap közvetlenül az előadások után. A fesztiválnak idén is lesz kritikusi laboratóriuma, ezúttal Sándor Zita és Bálint Orsolya irányításával. Az önképző körbe meghívott tánckritikus-palánták írásait egyebek közt a fesztivál hivatalos blogján olvashatják az érdeklődők.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„Minden állítás tagadás is egyben."
Benedictus De Spinoza
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ