Megkezdődtek a felvételi vizsgák a táncművészeti főiskolán
Dátum: 2015. január 22., csütörtök, 9:47

Megkezdődtek a felvételi vizsgák az idén 65 éves Magyar Táncművészeti Főiskolán, ahol ősszel ismét indult néptáncművész-képzés, illetve a kiemelt státusú néptáncegyüttesek 20 tagjából álló külön osztály kezdi meg tanulmányait a táncos- és próbavezető alapszakon.

Az intézmény arról is tájékozatta az MTI-t, hogy a főiskola a néptáncpedagógus-oktatás számára Nyíregyházán vidéki telephelyet is létesít, amely várhatóan 2016-tól kezdi meg működését.

A telephelyet a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolával közösen működteti majd az intézmény, az első évfolyam hallgatói keresztféléves képzés keretében kezdhetik meg tanulmányaikat.

A felsőfokú néptáncművész-képzés hároméves kihagyás után indul újra, kétéves előkészítő évfolyamára két felvételi napon tehetnek vizsgát a a 14. életévüket betöltött jelentkezők.

A közlemény szerint a magyar néptáncművész-képzés komplexitása egyedülálló Európában, mivel a tradicionális mozgáskincs elsajátításán kívül a hallgatók megismerkedhetnek a modern tánctechnikákkal, a klasszikus balett alapjaival, valamint speciális ritmusórákon alapozhatják meg a későbbi virtuóz kombinációkat.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a főiskola néptánc szakáról több innovatív alkotó- és előadóművész került ki, köztük Juronics Tamás (a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője), Vincze Balázs (a Pécsi Balett igazgatója), Topolánszky Tamás (az egri GG Tánc igazgatója) és Román Sándor (az ExperiDance alapítója). Európában az is példa nélkülinek számít, hogy felsőfokú képzés keretében oktatják a néptáncosokat - írják. A táncos és próbavezető alapszakon ősszel induló külön osztállyal a főiskola a kiemelt státusú néptáncegyütteseket kívánja segíteni, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően a szükséges 70 százalékig növelhessék diplomás táncosaik arányát. Az intézmény a képzést a Magyar Állami Népi Együttessel, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és a Duna Művészegyüttessel közösen valósítja meg. A kurzust kivételesnek és egyszerinek tekintik - áll a közleményben.

Kitérnek arra is, hogy a táncművészeti főiskola továbbra is vár jelentkezőket a klasszikus balett szakra. A 10. életévüket betöltött jelentkezők közül több forduló keretében válogatják ki a legrátermettebbeket, akik az intézmény nyolcosztályos gimnáziumában kezdik meg tanulmányaikat.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ A legszívesebben gyermekekkel beszélgetek; tőlük még remélhetem, hogy majd értelmes lények lesznek..."
Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ