MacMillan klasszikusát, a Manont mutatja be a Magyar Nemzeti Balett
Dátum: 2015. február 19., csütörtök, 11:02

Kenneth MacMillan 1974-es klasszikusát, a Manont mutatja be a Magyar Nemzeti Balett február 28-án. A bemutatót felvezető szerdai budapesti sajtótájékoztatón szó esett a március 7-i Nagy Iván Nemzetközi Balettgáláról, Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója pedig reagált a Nemzeti Balett vezetését ért bírálatokra is.

Az operaszínpadról jól ismert Manon történetét bemutató balettdarab most látható először Magyarországon hazai társulat előadásában – emelték ki a sajtótájékoztatón. Ókovács Szilveszter felidézte, hogy a Manon a londoni Királyi Balett előadásában már vendégeskedett Magyarországon körülbelül húsz évvel ezelőtt, egy szűk évtizede pedig a Bécsi Állami Operaház balettegyüttese mutatta be a darabot a Miskolci Operafesztiválon. „Ezzel együtt így, a Nemzeti Balett előadásában magyarországi premiernek érezzük a darabot” – hangsúlyozta. Az előadás Nikolasz Georgiadisz eredeti jelmezeiben és díszleteiben, négy szereposztásban lesz látható, betanítása és színpadra állítása az angol Gary Harris, MacMillan egykori közvetlen munkatársa nevéhez fűződik. Gary Harris szerint MacMillan Manonja A diótörő és A hattyúk tava népszerűségével vetekedő, igazi klasszikussá nőtte ki magát, ma a világszerte legtöbbet játszott balettek szűk köréhez tartozik. Mint mondta, Kenneth MacMillannel élete utolsó öt évében, 1992-es haláláig dolgozott együtt, és személyes barátság is összefűzte őket. Egykori szoros kapcsolatuknak köszönhetően ma szabadon képes apró változtatásokat tenni a koreográfiában, hogy a darabot minél jobban az adott társulatra szabja. A Nemzeti Balett társulatát méltatva elmondta: nemcsak jó táncosokkal, de remek színészekkel dolgozhat együtt, ami nagyon fontos a Manonnál, hiszen a darab „valódi emberek valódi történetét meséli el”. Kitért arra is, hogy a négy szereposztás sokszínűséget visz a balett előadásaiba. Solymosi Tamás balettigazgató úgy fogalmazott: „a Manon a londoni Royal Ballet egyik zászlóshajója, és ez a zászlóshajó most kiköt nálunk is”. Úgy vélte, igazi bravúr a darab előadása, különösen ilyen sok szereposztásban és ilyen rövid betanulási idővel. Mint mondta, reméli, hogy a Manon Magyarországon is olyan fogadtatásra talál, amilyet a világ nagy házaiban már élvez. Ókovács Szilveszter utalt arra is, hogy az Operaháznak „van egy adóssága” a francia darabok terén. „Van egy új Carmenünk, de ezzel nem lehet elintézni a francia irodalmat” – fogalmazott. Az Operaház ezért a következő évadtól kezdve hangsúlyt fektet arra, hogy egy „határozott, jól követhető francia vonalat” alakítson ki. A Carmen után ez a vonal most egy olyan baletten keresztül halad, amelynek zenéjét Jules Massenet több kompozíciójából állították össze. A Manon két főszerepében Alija Tanikpajeva, Soko Nakamura, Felméry Lili és Pap Adrienn, illetve Dmitrij Tyimofejev, Oláh Zoltán, Leblanc Gergely és Jevgenyij Lagunov látható, a darab karmestere Kesselyák Gergely és Silló István lesz. A február 28-i bemutató után a Manon márciusban még hat alkalommal kerül színpadra. A sajtóértekezleten bejelentették azt is, hogy a Manon ősbemutatójának évfordulóján, március 7-én az Operaház kétfelvonásos balettgálával tiszteleg a nemzetközi balettélet egyik kiemelkedő hazai képviselője, a Magyar Nemzeti Balett néhai főtanácsadója, a tavaly elhunyt Nagy Iván előtt. A Nagy Iván Nemzetközi Balettgálára olyan, a világ élvonalához tartozó táncművészek kaptak meghívást, mint a moszkvai Bolsoj két kiváló szólistája, Anna Tyihomirova és Artyom Ovcsarenko, a Holland Nemzeti Balett társulatából Igone de Jongh, Marijn Rademaker, a Stuttgarti Balett első magántáncosa, Daria Klimentová, az Angol Nemzeti Balett művésze és Vagyim Muntagirov, a londoni Királyi Balett első magántáncosa. A gálaesten a Magyar Nemzeti Balett kiemelkedő szólistái közül Oláh Zoltán, a 2014/2015-ös évad Etoile-ja, Felméry Lili, Alija Tanikpajeva, Dmitrij Tyimofejev, Soko Nakamura és Leblanc Gergely lépnek színre, a második rész első műsorszámában pedig a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei láthatók. A világkarriert befutott Nagy Iván 2012 szeptemberétől töltötte be a művészeti főtanácsadói pozíciót a Magyar Nemzeti Balettnél. Ókovács Szilveszter és Solymosi Tamás Nagy Iván tanácsadói munkáját méltatva elkötelezettségét és lelkesedését emelték ki. „Úgy mondta el az őszinte véleményét, hogy az nem volt bántó. Nagy támasz volt az Opera balettegyüttese számára” – emlékezett vissza a főigazgató. Ókovács Szilveszter kitért a Nemzeti Balett vezetését ért közelmúltbeli kritikákra is. „Igyekszünk minden tőlünk telhető segítséget megadni ahhoz, hogy a magyarországi balett-utánpótlás bővülhessen. A Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói számos rendezvényünkön részt vesznek, és a Billy Elliot musical műsorra tűzésével is a műfajt szeretnénk népszerűsíteni a családok és a gyerekek körében. Ezért a darabra gyerekszereplőket is válogatunk márciusban. Ugyanakkor visszautasítjuk azokat a xenofób hangokat, amelyek a Nemzeti Balett származási összetételét kritizálják. A külföldi táncosokat nem akarjuk, és nem is lehet kizárni az együttesből, a vegyes összetétel teljesen természetes a világ összes ballett-társulatában” – fejtette ki. Ókovács Szilveszter szerint nagy fegyvertény, hogy egy olyan kis országban, mint Magyarország, fenn lehet tartani egy valóban nemzeti balettet. "A magyarság a Magyar Nemzeti Balettnél természetesen előny, hisz már a főiskolai éveket is nyomon követhetjük. De a tánctudás is az, és azzal a gyakorlattal a közönség érdekében nem hagyhatunk fel, hogy a legmagasabb szinten táncoló magyarok mellett fennmaradó helyekre ugyanilyen magas szinten táncolni képes külföldi művészeket szerződtessünk" - hangsúlyozta az MTI-nek főigazgató.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
Aforizmák
„ Azok a nők, akik azt hiszik, hogy a férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni, egy jó arasznyit tévednek."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ