Heart of Storm: orosz rockbalett Budapesten
Dátum: 2015. április 26., vasárnap, 20:12

A csehországi ősbemutató után néhány nappal, május 3-án a Budapest Kongresszusi Központban látható egy különleges rockbalett-előadás, amely szimfonikus dalokat ötvöz az orosz balett hagyományaival.

A Heart of Storm című, május 1-jén megjelenő albumot bemutató előadás zenei részét a Heavy Relax elnevezésű nemzetközi szimfonikus rockzenekar szolgáltatja, amelyben zenei rendezőként és billentyűsként a Dream Theater egykori tagja, Derek Sherinian, valamint a remek brit basszusgitáros, Tony Franklint is szerepel - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Heavy Relaxet 2012-ben alapította Moszkvában Vitavtasz Norkusz (gitár), Alekszander Bazsenov (gitár) és Alekszander Szemenov (producer). A Heart of Storm tételeit tavaly rögzítették Derek Sherinian vezetésével, a tagok között szerepel Tony Franklin mellett még Brent Woods gitáros, Gregg Bissonette dobos és a fafúvós hangszereken játszó Dmitrij Pavlov is. A lemezen a meditatív hangulatú daraboktól a hard rock számokig sok mindent megtalálható.

Az előadás koreográfusa Sztaniszlav Coj, egy tehetséges orosz koreográfus, az előadásban a nevéhez fűződő balett társulat tagjai lépnek fel. A produkció látványos fény- és hangtechnikával egészül ki. A darab gazdag drámai fordulatokban: szerelem, árulás és halál egyaránt feltűnik a másfél órás történetben. A produkció újdonsága abban rejlik, hogy most először ültetik rá a táncosok által előadott, érzelmekben gazdag koreográfiát élőben elhangzó szimfonikus rockzenei kompozíciókra. A darabban nincsenek szöveges részek, így a néző fantáziájára van bízva, hogy a zene és a tánc együttese milyen történetet alakít benne.

A csehországi Zlín után két nappal a Heart of Storm második előadása lesz Budapesten.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Azt mondották, hogy a múltat még Isten sem tudja megváltoztatni: a történetírók képesek rá, és talán ezért is tűri meg őket az Isten, mert e tekintetben hasznára lehetnek"
Samuel Butler
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ