A Tánc Fesztiválja jövő szerdán kezdődik Veszprémben
Dátum: 2015. május 22., péntek, 8:14

Jövő szerdán kezdődik A Tánc Fesztiválja Veszprémben, a négynapos kortárs fesztiválon nyolc színházi produkció mutatkozik be – közölte csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján a rendezvény szervezője.

Krámer György koreográfus elmondta, hogy a 17. alkalommal megrendezett programsorozat keretében a kortárs táncművészet legnívósabb előadásait láthatja a közönség.

Hozzátette: a fesztivál kiemelt célja az ifjúság nevelése, ezért a diákok számára interaktív, beavató táncszínházi előadásokat kínálnak: ezek a Juhász Kata Társulat Bemelegítés című produkciója, valamint a Horda 2 című előadás, amely a Nemzeti Táncszínház, a Káva Kulturális Műhely és a Közép-Európa Táncszínház együttműködésében készült.

Krámer György úgy fogalmazott, hogy a fesztivál nagy érdeme, hogy a világjáró művészek "helybe jönnek".

A nyitónapon a Bozsik Yvette Társulat előadását láthatja a közönség Tavaszi áldozat címmel – közölte.

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat 7 fő bűn című produkciója 16 éven felüli nézőnek készült, ahogyan a Frenák Pál Társulat Birdie című darabja is – sorolta a szervező.

Krámer György arról is beszélt, hogy két irodalmi adaptációt is színpadra állítanak: a Kulcsár Noémi Tellabor Aulea alkotócsoport Tennessee Williams A vágy villamosa című művét mutatja be, a Feledi Project csapata pedig a Psyché című előadást.

A Duda Éva Társulat a 18 éven felülieknek szóló, Outbreak című előadással, a Góbi Rita Társulat pedig a Ne hisztizz! című kétszemélyes darabbal vesz részt a fesztiválon – mondta Krámer György, hozzátéve, hogy a programsorozat egyik érdekességének ígérkezik a Willany Leo nevű improvizációs csoport, amely Tánckocsma című produkciójával érezik, rendhagyó helyszínen és körülmények között, a város egyik szórakozóhelyén lép közönség elé.

A fesztivált a táncművészeti főiskola gálaműsora zárja szombaton este – fűzte hozzá Krámer György.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, a program szervezője arról beszélt, hogy a magyar folklór is helyet kap a fesztiválon, hiszen az Ajka-Padragkút Táncegyüttes is színpadra lép.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
Aforizmák
„ A félszemű sokkal tökéletlenebb a vaknál, mert tudja, mije hiányzik."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ