„Az Apokalipszis-Frisson legjobb jelenetei a férfi-nő kettősök. A fiúk és a csajok külön-külön tanulmányozása után Frenák összeeresztette a két nem képviselőit – ezért is gondolom, hogy az Apokalipszis-Frisson a triptichon harmadik darabja. A Fiúkban megismert esendő, gyenge férfiak nők közelébe kerülve többször domináns hímként kezdenek viselkedni. Az Apokalipszis egyik kettősében a férfi „fölülről kezeli" a nőt: majdnem végig a dobogón maradva, a hajánál fogva rángatja a partnerét. Visszatérő motívum, hogy a teremtés egyik koronája a színpad elején nemiségét hangsúlyozza: kisnadrágját félig lehúzva némi betekintést enged intim titkaiba, majd férfijelképét öntudatos büszkeséggel igazgatja. A nőket sem kell félteni. Az egyik hisztérikusan fetrengve, anyaszült meztelenül szólót ad elő az emelvényen, később boás revüjelmezben díváskodik, később úgy becsavarodik, hogy kényszerzubbonyt kell ráadni.” (Kutszegi Csaba, Színház, 2005. április)

„Merész, a maga módján mégis rejtőzködő művészfigura Frenák Pál. (…) Egy alapvetően szeméremes és álszenteskedésre hajlamos társadalomban válhatott művészete roppant népszerűvé. Frenák darabjai szenvedéstörténetek. Ismerősek a kínban összeránduló testek, a túlzó meztelenség, a kihívó csábítás, az egymást kegyetlenül, hidegen kezelő alakok viszonyrendje. Jóleső nézni a fantasztikus ügyességgel dolgozó táncosokat, a puritán, a táncot magát izgalmasan kiemelő, mégis rafinált színpadot.” (Mások, 2005. május XV. évf. 5. szám)