Sikeres évadot zárt a Győri Balett
Dátum: 2015. június 23., kedd, 9:25

Nyolcvannyolc kőszínházi előadást tartott az idei évadban a Győri Balett társulata, amelyeket itthon és külföldön mintegy negyvenezer néző látott – mondta az együttes igazgatója a hétfőn tartott évadzáró társulati ülés után az MTI-nek.

Kiss János hozzátette: "látszik az a tendencia, hogy szükség van a gyorsan és könnyen fogyasztható előadásokra, ugyanakkor nem mondhatunk le a magas művészetekről sem". A Győri Balett idei egyik legelgondolkodtatóbb előadása a kifejezetten a fiatal korosztályt megcélzó Ne bánts! című darab, amely a családon belüli erőszak témáját dolgozza fel.

Úgy fogalmazott: "hihetetlen és megdöbbentő" reakciók és visszajelzések érkeztek a darabról, amely mutatja, hogy erről a társadalmi problémáról beszélni kell.

A fellépésekről szólva az igazgató elmondta, hogy a Zorba, a Szentivánéji álom, a Rózsaszínház, a Kodály és a Vaskakas darabokkal nemcsak a Győri Nemzeti Színházban és a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban, hanem az idén elkészült Audi Arénában, Tatabányán, Pécsett, Gödöllőn és többször Budapesten is felléptek.

Jártak Ausztriában, Németországban, Dániában, Svájcban, Olaszországban és Nagyváradon.

A vasárnap zárult, 11. alkalommal megrendezett Magyar Táncfesztivált is sikeresnek értékelte a társulat vezetője: 24 profi társulat lépett fel, az előadásokat több mint nyolcezren látták.

Hozzátette: július 20-án kezdődik a felkészülés a 2015/2016-os évadra, amelynek első pontja a július 27-én, Izraelben kezdődő, hat állomásos turné lesz. A Zorbával többek között Jeruzsálemben és Tel-Avivban lépnek fel.

Elmondta azt is, hogy a társulati ülésen a Győri Balett örökös tagjává választották Varga György színpadmestert, emellett augusztus elsejétől Velekei Lászlót művészeti asszisztensből művészeti igazgatóvá léptette elő.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„ Jó ember vagyok, nem haragszom arra, akit megbántottam."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ