Japán turnéra készül a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Dátum: 2016. január 14., csütörtök, 8:47

Japánba indul turnézni a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amely február elejétől március közepéig harmincszor fog színpadra lépni a kelet-ázsiai ország nagyvárosaiban.

Zsuráfszky Zoltán, az együttes művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában elmondta, hatalmas öröm számára, hogy a társulat ismét Japánban fog turnézni.

A Kossuth-díjas táncművész, koreográfus hozzátette, nem csupán Tokióban töltenek jó pár napot, hanem február 3. és március 17. között északtól délig beutazzák a szigetországot és harmincszor lépnek színpadra.

Három különböző műsorral készülnek. Az egyik egy folklórválogatás a Kárpát-medence kincseiből - ezt hússzor fogják előadni -, a másikban az új koreográfiáké a főszerep, míg a harmadik egy improvizatív műsor, amelyben húszperces blokkokban mutatják be egy-egy tájegység - például a Dunántúl, Kalotaszeg, Szatmár és a Mezőség - táncanyagát.

A turnéra tizenhat pár táncossal, hat zenésszel és hatalmas stábbal indul útnak az együttes. Zsuráfszky Zoltán továbbá tanítani is fog Japán. A táncművész elmondta, hogy a japán kultúrában inkább a templomi táncok dominálnak, ám a japánok nagyon szeretik a világ táncait; ismerik például a szlovák, a sváb és a délszláv táncanyagot is.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„Céltalan élet nem lehet tiszta."
Anton Pavlovics Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ