Táncművészeti Főiskola: nincs válságban a magyar táncművészképzés
Dátum: 2016. február 22., hétfő, 20:05

A Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) rektora szerint nemes gesztus, hogy az Erkel Színházban bemutatandó Billy Elliot című musicallel a Magyar Állami Operaház a balett műfajának népszerűsítését is szolgálni akarja, de nincs válságban a hazai táncművészképzés.

Szakály György az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy a Magyar Táncművészeti Főiskola örömmel üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely a hazai táncművészetet, azon belül is a klasszikus balettet és annak utánpótlását szolgálja. "Nemes és értékelendő gesztus, hogy az Opera új, minden bizonnyal jelentős üzleti sikerrel kecsegtető darabja, a Billy Elliot - a musical a balett műfajának népszerűsítését is szolgálja és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar családok érdeklődése a klasszikus mozgáskultúra iránt ismét élénküljön. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy eddig sem, és most sincs veszélyben a Magyar Nemzeti Balett utánpótlása a hazai képzés oldaláról" - fogalmaz a rektor.

A Billy Elliot szereplőgárdájának bejelentésére szervezett február 16-i budapesti sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója arról beszélt, hogy azért tűzték műsorra a musicalt, mert a balettpálya iránti érdeklődés a gyerekek, fiatalok körében alábbhagyott, márpedig a dalszínháznak létérdeke a balettutánpótlás biztosítása. Mint mondta, a Billy Elliottal szeretnék átélhetővé, szerethetővé tenni a balettművészi pályát.

Szakály György pénteki közleménye szerint való igaz, hogy a 30 évvel ezelőtti szinthez képes jelentősen csökkent a felvételizők száma a Balettintézet utódjaként működő Magyar Táncművészeti Főiskolán, de ez elsősorban társadalmi gyökerű. A táncművészek elismertsége, perspektívái jelentősen megváltoztak, és más kitörési pontok, kedvezőbb érvényesülési lehetőségekkel kecsegtető szakmák jelentek meg a munkaerőpiacon. A rektor szerint ezek a valódi okok, "amelyek megoldása messze túlmutat egy főiskola, de még egy produkció keltette szimpátiahullám lehetőségein is".

A közlemény szerint a Magyar Táncművészeti Főiskolára jelentkezők létszáma a klasszikus balett táncművész szakra csökkent ugyan az utóbbi 10-12 évben, de stabilizálódott 90-100 fő körül. Az elmúlt 5 évben már nem észlel az intézmény visszaesést.

Az MTF végzősei között minden évben szép számmal akadnak olyanok, akik külföldi nagy együtteseknél helyezkednek el, mivel idehaza szűkös az ajánlattevők listája. "A Magyar Táncművészeti Főiskola teljesíti vállalását, hiszen a szerződéssel társulatoknál dolgozó, diplomás végzőseinek elhelyezkedési aránya 98 százalék" - áll a közleményben.

"A Billy Elliot gyermek szereplői valódi tehetségek, sugárzóan tiszta egyéniségek, akikkel bármely életkorban nagyszerű lesz azonosulni. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a 10 fős főszereplő csapat fele, öt fő az MTF jelenlegi növendéke. Tehát a produkció ebből a szempontból jelentősen támaszkodott arra a szakmai-nevelőmunkára, amelynek hatékonyságát és potenciálját oly sokszor az utóbbi időben megkérdőjelezik" - fogalmaz a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora.

(MTI)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ Az életet csak előretekintve lehet élni, ám megérteni csak visszatekintve lehet."
Soren Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ