Május végén rendezik meg Veszprémben A Tánc Fesztiválját
Dátum: 2016. március 1., kedd, 23:17

Új műfajok megjelenésével, összművészeti jelleggel rendezik meg a Tánc Fesztiválját Veszprémben május utolsó hetében -közölte a fesztivál igazgatója a városban tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

Krámer György elmondta, hogy május 23. és 29. között rendezik meg a csaknem két évtizedes múltra visszatekintő kortárs táncfesztivált Veszprémben, melyre 16 társulat érkezik verseny-, illetve kísérőprogramokkal.

Hozzátette: a fesztiválon a táncprodukciók mellett megjelenik a performansz és látható lesz az elmúlt fél évszázad magyar grafikai művészetét bemutató tárlat is.

A fesztiváligazgató beszélt arról is, hogy a táncfesztivált 18. alkalommal rendezik meg, de az idén lesz először bemutató is a programok között, a Frenák Pál Társulat Un című produkcióját láthatja elsőként a közönség, a darab az emberi és az állati lét kérdéseit boncolgatja.

Látványos színfoltja lesz a rendezvénynek, hogy a város két épületét "óriásnyomatokkal csomagolják be" - jegyezte meg Krámer György.

A fesztivál nulladik napján, május 23-án, az Artus Társulat Promenád című produkcióját láthatja a közönség, amely egy városi utazás keretében lesz látható a buszokon és a megállókban, így feszegetve a színházi tér határait - részletezte Krámer György.

A Budapest Táncszínház Kislányom, Anna Frank című produkcióját mutatja be május 24-én, a Tünet Együttes pedig a Sóvirág című előadást viszi színre. A Duda Éva Társulat Virtus című játéka május 25-én kerül színpadra a cirkusz és a tánc világát ötvöző előadásával. Május 26-án a Szegedi Kortárs Balett művészeit láthatja a közönség a Moderato Cantabile című produkcióban, másnap pedig a Forte Társulat Irtás című előadását mutatják be, amely a 17. században, Írországban játszódik - fejtette ki a fesztiváligazgató.

Frenák Pál koreográfus elmondta, hogy az általa létrehozott Un című produkció egy "emberi és állati világ közti különös lényt" mutat be és a két világ közti különbözőséget járja körül.

Vándorfi László, a fesztivált szervező Pannon Várszínház igazgatója kiemelte: a progamok a Hangvilla rendezvényközpontban, a Petőfi Színházban, a Játékszínben és az Agóra kulturális központban láthatók majd, de Veszprém utcái és terei is helyt adnak majd a táncprodukcióknak.

A fesztivál részletes programja a www.atancfesztivalja.hu honlapon lesz megtalálható.

(MTI)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki."
Braque
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ