A tánc ünnepe lesz a Nagy Iván Balettgála az Operában
Dátum: 2016. március 27., vasárnap, 13:37

A Magyar Nemzeti Balett szólistái mellett az Angol Nemzeti Balett, a Royal Ballet, a Mihajlovszkij Balett és a Norvég Nemzeti Balett öt szólótáncosa lép színpadra március 31-én a Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán az Operában. A világhírű táncos emlékére létrehozott esten egy új, fiatalok számára alapított elismerést is átad Solymosi Tamás balettigazgató.

A Magyar Állami Operaház a művész halálának első évfordulójára, 2015-ben rendezte meg először a gálaestet, amelyre ezúttal is a nemzetközi balettélet legjobbjait hívta meg. Idén Yonah Acosta, Yuhui Choe, Yoel Carreno, valamint Ivan Zajcev és Anzselina Voroncova is színpadra lép az esten - tájékoztatta az Operaház az MTI-t.

A kubai származású Yonah Acosta, az Angol Nemzeti Balett társulatának tagja, a Royal Ballet szólistájával, a japán származású Yuhui Choe-val fogja táncolni van Dantzig-van Schayk-Csajkovszkij A hattyúk tava című művéből a fekete hattyú pas de deux egy különleges változatát, és az ő előadásukban lesz látható Petipa-Drigo Talizmán-kettőse is.

A Norvég Nemzeti Balett kubai származású sztárja, Yoel Carreno, a Magyar Nemzeti Balett táncművészével, Elizaveta Csepraszovával ad elő kettőst A kalóz című darabból, amelyet Anna-Marie Holmes koreográfus és Solymosi Tamás állít színpadra az Opera következő évadában.

Fellép a Mihajlovszkij Balett vezető táncosa, Ivan Zajcev is, akinek társulatbeli tagja, Anzselina Voroncova lesz a partnere. A pár a Don Quijote nagy kettősét és Duato egy gépzenére készült művét táncolja.

A második alkalommal megrendezett gálán a Magyar Nemzeti Balett szólistái, Kozmér Alexandra és Oláh Zoltán, Tanikpajeva Alija és Tyimofejev Dmitrij, Sarkissova Karina és Lagunov Jevgenyij, Felméry Lili és Leblanc Gergely, Melnik Tatjána és Balázsi Gergő is fellépnek. Egy-egy műsorszámmal érkeznek a Magyar Táncművészeti Főiskola fiatal tehetségei és a Csillagszemű Táncegyüttes szólistái is.

Az esten először adják át a Solymosi Művészeti Díjat, amellyel a balettigazgató a felújított Diótörő-produkcióban szereplő fiatal művészek pályáját kívánja segíteni. "A diótörő az első nagyszabású előadás, amelyben koreográfusként részt vettem, és úgy gondoltam, hogy lemondva a jogdíjamról inkább a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tehetségek támogatására fordítom azt" - idézte a közlemény Solymosi Tamást.

Az esten közreműködik a Magyar Állami Operaház zenekara, Kollár Imre vezényletével.

Nagy Iván balettművész, a Magyar Nemzeti Balett főtanácsadója életének 71. évében halt meg 2014. február 22-én. Pályafutása során táncolt a Magyar Állami Operaház, a Washingtoni Nemzeti Balett, a New York City Balett és az Amerikai Balettszínház kötelékében.

A színpadi szerepléstől 1978-ban vonult vissza, majd balettmesterként és művészeti vezetőként tevékenykedett a világ különböző részein. 2013-tól a Magyar Nemzeti Balett főtanácsadója volt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„ Akkor tudod, hogy jól dolgoztál, ha élvezted."
Pearl Buck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ