A Diótörőt mutatja be decemberben az Audi Arénában a Győri Balett
Dátum: 2016. szeptember 12., hétfő, 8:53

Csajkovszkij utolsó színpadi művét, a Diótörőt mutatja be december 10-én a Győri Balett a több mint ötezer ember befogadására alkalmas Audi Arénában, a darabbal Debrecenben és Veszprémben is szerepelnek karácsony előtt - tájékoztatta a Győri Balett igazgatója pénteken az MTI-t.

Kiss János elmondta, hogy ifjabb Harangozó Gyula balettművész koreografálja majd a darabot, a látványtervet Dimitrij Szimkin készítette, aki korábban a Zorba című darab látványelemeit is megálmodta már a társulatnak.

A darab a klasszikus koreográfiai értékeket meghagyta, de a történetet a mai korban helyezték el: a varázstükrökkel, amelyekkel az eredeti műben bábjátékokat villantottak fel, most a gyermekek által is ismert mesefigurák jelennek meg, többek között egy nindzsa.

A felkészülés október elején kezdődik, s a Győri Balett társulata mellett a Győri Művészeti Szakközépiskola 34 diákja is fellép, az ő kiválasztásuk pénteken fejeződik be. Kiss János elmondta, hogy gyermekekkel együtt dolgozni mindig nagy felelősség, mert későbbi pályájuk szempontjából meghatározó élményeket szereznek. Egyben hálás feladat is, mert őszinteségük inspiráló.

A Moszkvai Balett két táncművésze is fellép a darabban - fűzte hozzá az igazgató.

Kiss János elmondta, hogy bízik abban, hagyomány lesz abból, hogy nagyobb produkciókat mutassanak be az Audi Arénában, amely bár sportkomplexum, kiváló teret ad a színházi jellegű előadásoknak is.

A darab fővédnöke Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

A debreceni Főnix csarnokban december 18-án, Veszprémben 22-én mutatják be.

Csajkovszkij Diótörőének ősbemutatója 1892. december 18-án volt a szentpétervári Mariinszkij színházban. A Magyar Királyi Operaházban először 1927. december 21-én mutatták be Brada Ede koreográfiájával.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ A kitüntetés olyan, mint a bomba; felülről dobják, oszt vagy hülyét ér, vagy ártatlant."
Őze Lajos
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ