Megkezdődött a 10. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
Dátum: 2016. szeptember 28., szerda, 20:17

A Zeneszüret Fesztivál művészeinek fanfármuzsikájával és Ficzek Ferenc animációs és fotókiállításának megnyitójával kedden kezdetét vette a 10. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, amely hétfőig tizenöt produkcióval és négy táncházi rendezvénnyel várja a közönséget.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a pécsi Kodály Központban rendezett ünnepélyes megnyitón kijelentette: "a magyar táncművészet napjainkban él, és élőbb, mint valaha".

A rendezvénysorozaton húsz együttes 200 művésze lép színpadra - jegyezte meg a politikus, aki reményének adott hangot, hogy idén is telt házas érdeklődés mellett zajlik majd "az egy évtized alatt szakmai-művészeti eseménnyé szilárdult" találkozó.

Hoppál Péter a kulturális intézményrendszert érintő fejlesztésekre utalva arról beszélt, hogy "egy felfelé ívelő, reneszánsz kor" részesei lehetünk. Példaként említette a kulturális vonatkozású építkezéseket, a vidéki színházak felújítását, illetve a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. 1,7 milliárd forintos "állami megerősítését".

Az államtitkár kijelentette: a mai magyar kultúrpolitika innovatív, gondolkodó elmékre és az értékek tiszteletére, megőrzésére számít.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a város élete fontos mérföldkövének nevezte a tánctalálkozót, emlékeztetve arra, hogy a Pécsi Balett 1961-es megalapítása jelentette a város jelenlegi kulturális arculatának "első ecsetvonását".

A polgármester úgy vélekedett: Eck Imre, a pécsi tánctársulat alapítójának távozása utáni stagnálást követően a tánctalálkozó állította új, progresszív, modern pályára az együttest.

A tánctalálkozón mások mellett fellép a Magyar Nemzeti Balett, az izraeli Kamea Dance Company, a Győri Balett, a Frenák Pál Társulat és a Közép-Európa Táncszínház.

A tánctalálkozó programjaival egy időben rendezik meg Pécsett - a Londoni Filharmonikus Zenekar részvételével - a Zeneszüret Fesztivált, amelynek október 2-ig tartó rendezvényein is a táncművészet kerül középpontba.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
Aforizmák
„Nem a tudásban van a boldogság, hanem a tudás megszerzésében. "
Edgar Allan Poe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ