Bővülhet az életjáradékra jogosult táncművészek köre
Dátum: 2016. november 1., kedd, 11:29

Balettművészi helyett táncművészeti életjáradékot vezetne be az a Balog Zoltán és Lázár János jegyezte törvényjavaslat, amely kibővítené az életjáradékra jogosultak körét 2017 január elsejétől.

A Parlament honlapján olvasható, az emberi erőforrások minisztere és a Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint a Magyar Nemzeti Balett, a Győri Balett, a Pécsi Balett, a Szegedi Kortárs Balett mellett a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Duna Művészegyüttes, valamint a Budapesti Operettszínház táncművészei is jogosultak lehetnek az életjáradékra.

Mint a dokumentum általános indoklásából kiderül, a módosítás célja a jelenlegi "diszkriminatív helyzet" feloldása, hiszen a hatályban lévő jogszabály szerint jelenleg "kizárólag néhány balettművész jogosult hivatásgyakorlásával összefüggő járadék igénybevételére".

Táncművészeti életjáradékot azok a művészek kaphatnak, akik az említett együtteseknél legalább 25 év szolgálati időt szereztek, azaz - a képzés idejét nem számítva - magántáncosi vagy tánckari tevékenységet főfoglalkozásszerűen folytattak, és az öregségi nyugdíjkorhatárt még nem töltötték be. A feltételek között szerepel, hogy a járadékra csak az jogosult, aki biztosítással járó jogviszonyban nem áll, illetve a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvény szerinti rendszeres pénzellátásban nem részesül. Ez utóbbi alól kivételt jelentenek az özvegyi nyugdíj, a baleseti hozzátartozói nyugellátások, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék, valamint az uniós rendeletek alapján külföldi szerv által folyósított, ezekkel azonos típusú ellátások.

A törvény 2017. január 1-jén léphet életbe, és mint a dokumentumban olvasható, az újonnan jogosult személyek február 28-ig nyújthatják be kérelmüket a nyugdíjfolyósító szervhez, az életjáradékot május 1-jétől folyósítják nekik.

A életjáradékot az öregségi nyugdíjra vonatkozó rendelkezések alapján állapítják meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Aforizmák
„ Ha már Ádám evett a tudás fájáról, evett volna eleget."
Kner Izidor
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ