Új koreográfiák a Szekszárdi Néptáncfesztiválon
Dátum: 2016. november 15., kedd, 7:26

Új koreográfiákat, eddig kevésbé ismert tájegységek táncait is bemutatják a szombaton rendezendő Szekszárdi Néptáncfesztiválon fellépő együttesek.

A fesztiválon, amelynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad otthont, ezúttal nyolc táncegyüttes lép fel két-két produkcióval, amelyek egyike a dunántúli táncdialektushoz tartozó vagy nemzetiségi táncnak kell lennie, és új koreográfiát is elő kell adniuk. A 700 ezer forintos összdíjazású megméretésen a zsűri elismeri a legjobb koreográfiát, zenét, táncos és együttes teljesítményt.

A kulturális központ 1968 óta rendezi meg a találkozót azzal a céllal, hogy felpezsdítse a sokáig háttérbe szorult dunántúli táncanyag feldolgozását és megjelenését a fesztiválokon - mondta Matókné Kapási Júlia, a rendezvény szervezője az MTI-nek.

Az idei fesztiválon az együttesek Székesfehérvárról, Kecskemétről, Pécsről és a fővárosból érkeznek, a repertoárban lesznek többek közt zalai, mezőföldi, dél-alföldi, felvidéki táncok, és egy erdélyi, illetve egy nemzetiségi koreográfia szerepel benne - tette hozzá.

Ismertetése szerint a szekszárdi Bartina Táncegyüttes zalai, a pécsi Mecsek Táncegyüttes hosszúhetényi táncokat ad elő, a rákospalotai Szilas Táncegyüttes eddig kevésbé ismert kárpátaljai tánckoreográfiával érkezik, a kecskeméti Kunság Táncegyüttes madocsai táncokat mutat be.

A műsoron többnyire páros táncok szerepelnek, de a százhalombattai Forrás Táncegyüttes például mezőföldi leánytáncot, a székesfehérvári Alba Regia pedig felvidéki férfitáncot ad elő.

Az ingyen látogatható fesztiválon koncertet ad Szalonna és bandája, a napot táncház zárja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„ Az emberek nem egészségesek, hanem boldogok akarnak lenni."
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ