Premierrel és táncfesztivállal készül a májusra a Nemzeti Táncszínház
Dátum: 2017. április 10., hétfő, 9:20

A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő TranzDanz új produkciójával és a Határtalan Táncfőváros elnevezésű fesztivállal várja az érdeklődőket májusban a Nemzeti Táncszínház.

Kovács Gerzson Péter május 9-én debütáló, Ratville című darabjában olyan neves fiatal táncosok lépnek színpadra, mint Gera Anita, Bora Gábor, Tókos Attila és Újvári Milán - olvasható a táncszínház MTI-hez eljuttatott ismertetőjében. A TranzDanz társulat előadását a MOM Kulturális Központban nézhetik meg az érdeklődők.

A hónap másik nagy eseménye a május 16. és 18. között tartandó Határtalan Táncfőváros elnevezésű fesztivál lesz.

A határon túli hivatásos néptáncegyüttesek időről időre lehetőséget kapnak budapesti bemutatkozásra, de most először a Nemzeti Táncszínház és a Hagyományok Háza szervezésében három nap alatt a közönség koncentráltan láthatja legújabb előadásaikat.

A fesztiválon, amelynek a Várkert Bazár és a Nemzeti Színház ad otthont, fellép a Háromszék Táncegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, a Maros Művészegyüttes, a Bekecs Néptáncegyüttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Színpadra lép továbbá a Magyar Állami Népi Együttes.

A koreográfiák bemutatása után a közönségnek lehetősége lesz beszélgetni az alkotókkal. Az érdeklődőket ezen kívül a részt vevő együtteseket bemutató fotókiállítás, valamint táncház is várja. Utóbbinak a Fonó Budai Zeneház ad otthont.

A Nemzeti Táncszínház programismertetője szerint a minifesztivál nem csupán arra ad lehetőséget a magyarországi közönségnek, hogy megismerkedjen a határon túli műhelyekben zajló munka legfrissebb színpadi eredményeivel, hanem arra is, hogy a kísérőprogramoknak köszönhetően valós képet alkothasson a Kárpát-medencében működő együttesek helyzetéről és eredményeiről.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„Az ember addig marad fiatal, amíg nem irigyli a fiatalokat."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ