Átadták az idei Lábán Rudolf-díjakat
Dátum: 2017. május 10., szerda, 12:00

Horváth Csaba V. Vonósnégyes és Hód Adrienn Grace című koreográfiája nyerte el a 2016-os év legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat - közölte a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház kedden az MTI-vel.

A győztesek Sárosdi Lillától és Zsótér Sándortól vehették át a díjjal járó plaketteket kedd este a Trafóban megrendezett ünnepségen.

A Forte Társulat, a Bujtor Kvartett és Horváth Csaba V. Vonósnégyes című produkcióját 2016 őszén a Várkert Bazárban mutatták be a CAFe Budapest Kortárs Művészei Fesztivál keretében, a Hodworks társulat Grace című produkciója tavaly januárban debütált a MU Színházban - olvasható a tájékoztatóban.

Horváth Csabának az idén két táncjátékát, az V. Vonósnégyest és a Concertót jelölte Lábán Rudolf-díjra a kuratórium. Mint írják, a Lábán Rudolf-díjat elnyerő V. Vonósnégyesben öt félmeztelen, katonanadrágos szereplő lép színre és "a maszkulinitás ezer árnyalatát idézik meg" egy szinte teljesen üres, dísztelen térben.

A Hodworks társulat Grace című produkciója "egy közösségi gyónás", amelyben négy táncos őszintén vall intim, meghatározó személyes élményeiről. A szavak és a test nyelve összefonódik az előadás csillogó, őszinte világában. A társulat 2007 óta működik Hód Adrienn vezetésével, szabadúszó táncosok részvételével.

Az Artner Szilvia Sisso újságíró, kritikus, Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus, Halász Tamás tánckritikus, szerkesztő, Králl Csaba tánckritikus, Rényi András esztéta, Százados László művészettörténész és Török Ákos tánc- és színházkritikus alkotta kuratórium a Magyarországon tavaly bemutatott táncelőadások megtekintése után nevezte meg azt a tizenegy produkciót, amelyet méltónak tartott a díj elnyerésére.

A testület közvetlenül a díjak átadása előtt, titkos szavazással döntött arról, hogy mely két produkció kapja meg az idei elismerést. A kedd esti eseményen bejelentették azt is, hogy jövőre új tagként Bálint Orsolya is csatlakozik a független kritikusokból, esztétákból és szakírókból álló kuratóriumhoz.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház 2005 őszén alapított szakmai díjat a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére. Az elismerést a 20. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról nevezték el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„A holtak kötelessége felnyitni az élők szemét."
Maurice Maeterlinck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ