Nyolcvanéves a Fergeteges Táncegyüttes
Dátum: 2017. szeptember 4., hétfő, 20:19

Nyolcvanéves a Fergeteges Táncegyüttes. A Németh Lili által alapított szatmári formáció manapság is rendszeresen fellép.

"Nagyanyám barátai, köztük Pécsi Manó volt országgyűlési képviselő és Tisza Lajos gróf ösztönzésére 1937-ben Ököritófülpösön alakította meg a táncegyüttest. A cél az volt, hogy ne hagyja veszendőbe menni és gyűjtse össze a szatmári táncokat. Elment az öregekhez, a juhászokhoz, és leírta a tánclépéseket" - mondta Sulyokné Péterffy Nóra, az 1972-ben elhunyt Németh Lili unokája az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti adásában.

Hozzátette: Németh Lili jómódú, birtokos családból származott, megengedhette magának, hogy a tánccal foglalkozzon, emellett hét nyelven beszélt és versenylovas is volt.

Kajus László, a Fergeteges jelenlegi vezetője kitért arra, hogy a kezdeti időkben Gyöngyösbokrétának nevezett együttesből még él az egyik alapító, Zsiga bácsi, aki 93 éves és tíz évvel ezelőtt a csapat 70. születésnapján még táncolt.

"Ma is fontos, hogy tovább tudjuk adni a fiataloknak a hagyományt. Nagy érték van a kezünkben és kötelességünk átörökíteni azt" - fogalmazott Kajus László.

A jelenleg negyventagú táncegyüttes leginkább falunapokon lép fel, de a Fergeteges járt már Franciaországban, Belgiumban, Kárpátalján és Romániában is. A szatmári mellett táncolnak például mezőségit, kalotaszegit, dél-alföldit, nagykónyi verbunkos és kampóstáncot is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ ...amilyen gyakran csak lehetséges, a fiatal lányokkal tartok, akik keveset beszélnek a művészetről, de annál csinosabbak."
Felix Mendelssohn
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ