Ballare címmel mutatott be táncelőadást a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Dátum: 2017. november 30., csütörtök, 10:37

Arany János balladái inspirálták azt a hét koreográfust, akik a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közösen a 200 éve született költő népköltészeti ihletésű balladáiról "mondják" el gondolataikat a tánc nyelvén és a tánc eszközeivel - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

A Ballare című kétfelvonásos produkció bemutatóját kedden tartotta a Nemzeti Táncszínház a Várkert Bazárban.

Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a produkció rendezője elmondta: kollégáit, barátait, fiatal táncosokat hívott meg, akik kiválasztottak egy-egy balladát, amelyekből táncprodukció készült. Az együttes vezetője például a Híd-avatás alapján készített koreográfiát, emellett a Tengeri-hántás, A honvéd özvegye, az Ágnes asszony, a Vörös Rébék, Az ünneprontók és a Tetemre hívás című művek alapján készültek a 7-8 perces koreográfiák, amelyeket az előadás első részében mutattak be Inspirációk Arany-balladákra címmel.

A koreográfus elmondta: a produkció második része A halálra táncoltatott lány, egy 40-45 perces darab.

A népballada feldolgozását egy amerikai játékfilm rendező, Hules Endre felkérésére írta színpadra Zs. Vincze Zsuzsa. Zsuráfszky Zoltán a népballadából készült táncjátékot a magyar néptánc formanyelvével, gazdag és virtuóz eredeti táncaival, valamint drámai pillanatokkal varázsolja emlékezetes élménnyé, Kiss Ferenc zenéjére - áll a produkció ismertetőjében.

Zsuráfszky Zoltán felidézte: a film mellett készült egy színpadi verzió is, ezt újította fel, új szereposztásban.

A Fölszállott a páva 5. évadáról szólva a zsűrizésről elmondta: izgalmas munkáról van szó, a szigorúbb kritikusok közé tartozik, mivel 40 éve neveli a táncosokat. "Az a fajta művészkritika egy mai magyar fiatalnak is jót tesz, nem hiszem, hogy elvenném a kedvét" - mondta.

Péntek este a harmadik élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva 5. évada, a közmédia nézői újabb tizenkét produkciót és vendégfellépőt láthatnak a Duna televízióban.

A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor eddigi két elődöntőjéből hat-hat produkció már továbbjutott a középdöntőbe. A Duna televízióban pénteken 20 óra 25 perctől látható harmadik élő elődöntőbből újabb hat produkció jut tovább.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„Nem fog vízbe fúlni, akit az istenek kötélre szántak."
magyar közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ