Budapest Táncfesztivál - San Franciscó-i balett-társulat az idei sztárvendég
Dátum: 2018. január 25., csütörtök, 9:12

Az Alonzo King LINES Ballet nevű San Franciscó-i kortársbalett-társulat lesz a sztárvendége az idei Budapest Táncfesztiválnak, amely február 20. és március 1. között várja az érdeklődőket a Müpában és a Pesti Vigadóban.

A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő amerikai társulat, amely első ízben látogat Magyarországra, két koreográfiáját hozza el a fesztiválra - mondta az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Ertl Péter, a szervező Nemzeti Táncszínház igazgatója.

Hozzátette: az Alonzo King alapító, művészeti-vezető által megálmodott látomásokat a klasszikus balett műfajában, egyedi, kortárs elemekkel gazdagítva mutatja be a társulat, amely európai turnéja keretében érkezik a fesztiválra.

A Biophony című produkció különlegessége, hogy a koreográfus a természetes hangképek művészével, Bernie Krause-szal dolgozott együtt, aki csaknem negyven évig rögzítette a Föld és teremtményeinek hangjait szerte a világban, és Richard Blackford zeneszerzővel együttműködve ebből a sajátos hanganyagból készítették el az előadás zenei hátterét.

A nyolc epizódból álló, SAND című koreográfia elkészítésekor Alonzo King az amerikai jazz nagyjaival, Jason Morannal és Charles Lloyddal dolgozott együtt. A két előadást felvonultató estet február 27-én és 28-án nézhetik meg az érdeklődők a Müpában.

Ertl Péter kiemelte, hogy a külföldi társulat előadása mellett négy nagy együttes, a Győri Balett, a Miskolci Balett, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett budapesti bemutatója színesíti a kínálatot.

A táncfesztivál két világhírű film táncszínházi átiratával indul. Február 20-án mutatja be Budapesten legújabb darabját, Nathaniel Hawthorne nagysikerű A skarlát betű címet viselő regényének átiratát a Győri Balett a Müpában. A darab koreográfusa, Velekei László elmondta, hogy alkotóként a karakterek döntéseire helyezte a hangsúlyt.

Az előadás nem csupán komorságában lesz hű a regényhez, hanem a táncmozdulatok is pontosan illeszkednek a leírt sorokban megjelenő érzelmekhez és gondolatokhoz. A koreográfus kiemelte, hogy számára a történet legfontosabb üzenete az, hogy "ha falakat húzunk emberek közé, akkor nem megoldások születnek és párbeszédek, hanem elnyomás".

A Miskolci Balett a filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusát, a Casablancát viszi színre február 21-én. Kozma Attila, a társulat vezetője szerint a jazz-zenében bővelkedő előadás egyik legkülönlegesebb eleme a díszlet, egy színpadba fúródott angol vadászbombázó, amely más-más helyszínként, kocsmaként, kihallgató szobaként funkcionál az előadásban.

A Pécsi Balett Bartók Béla klasszikusának, A fából faragott királyfinak a budapesti premierjét tartja február 23-án a Müpában. Uhrik Teodóra, az 57 év színházi együttműködés után immár önállósodott társulat ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Vincze Balázs rendezte és koreografálta előadás hűen követi az eredeti történetet, ám vizuálisan és tánctechnikailag is újdonságokban bővelkedik.

Március 1-jén a Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás új koreográfiáját, a Federico García Lorca drámáját feldolgozó Bernarda Alba házát mutatja be a budapesti közönségnek a Müpa színpadán, amelyen két fiatal alkotó, Czár Gergely (Exit) és Corneliu Ganea (Tabula Rasa) című munkája is bemutatkozik.

A fesztiválon idén először lép színpadra a Magyar Nemzeti Balett, amely február 25-én két koreográfus, Johan Inger (Walking Mad) és Jirí Kylián (Petite Mort, Hat tánc) három koreográfiáját adja elő a Total Dance című esten.

A fesztivál zárásaként, március 1-jén a Pesti Vigadóban látható a Badora Társulat Lajtha című produkciója, amelynek színpadi világpremierje a 2017-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon volt. A koreográfiát a Harangozó-díjas, Érdemes Művész Barta Dóra készítette, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekarának közreműködésével és Ménesi Gergely vezényletével.

A sajtótájékoztatón Ertl Péter elmondta, hogy a Nemzeti Táncszínház a 2018/2019-es évadot már új otthonában, a Millenáris Teátrumban kezdi meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
Aforizmák
„ A tévedés többnyire olyan igazság, amely eltévesztette a maga időpontját."
Étienne Rey
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ